Álom luxuskivitelben
2012 április 1. | Szerző: teszti
Még sose láttam egyetlen Audrey Hepburn filmet sem azelőtt. Ami csak azért vicces, mert az életéről szóló filmet, amiben Jennifer Love Hewit játsza a főszerepet, viszont láttam és nagyon tetszett. Így nagyon örültem, mikor megláttam, hogy ez a film is szerepel a listán.
A film egyébként nagyon tetszett. A legjobban Audrey H. ruhái tetszettek, főleg az a fekete ruha, amit a nyitójelenetben viselt. Ez a ruha egyébként a második legdrágábban elkelt filmrelikvia, 2006-ban összesen 807 ezer dollárt fizettek érte. Audrey az egész filmben gyönyörű ruhákat viselt, a kalapokról már nem is beszélve. Nem csoda, hogy a kisfekete még mindig nem ment ki a divatból és ami a legfontosabb minden nőnek jól áll.
Holly (Audrey Hepburn) és Paul (George Peppard) története nem igazán a megszokott szerelmi sztorik közé tartozik. Két eltartott fiatal, akik azzal keresik a pénzüket, hogy gazdagokat szórakoztatnak. A történetben a legjobban a névtelen cica tetszett. Holly azt mondja ő és a cica nem tartoznak össze ezért is nem adott nevet neki. De szerintem ez nem igaz. Én is macska tartó vagyok így tudom, hogy a cicák nem maradnak olyan helyen, ahol nem érzik jól magukat vagyis ha valahová nem akarnak tartozni, akkor egyszerűen elmennek. A filmbeli cica nem hagyta el Hollyt vagyis ő már úgy gondolta, hogy Hollyhoz tartozik. Szerintem Holly ezt csak nem volt hajlandó belátni. Az a jelenet volt a legszívszorítóbb, mikor Holly kidobja az esőbe azt a szegény cicát. Persze aztán visszament érte, de akkor is. Elszorult a szívem mikor láttam. Maga Audrey H. is azt mondta, hogy pályája során ez volt a legutálatosabb dolog, amit tennie kellett. Teljesen megértem.
Egy másik érdekesség. A film nagy részét stúdióban vették fel. Kivételt képez a nyitójelenet, ahol Holly az utcán sétálgat. Az utca elvileg néptelen, de a forgatás alatt egy csomó bámészkodó sereglett oda, aminek következtében Audrey H. rengetegszer elrontotta jelenetet. A stáb egyik tagja emiatt kis híján halálos áramütést szenvedett, ami arra késztette a színésznőt, hogy gyorsan befejezze a jelenetet és többet ne hibázzon.
Egy másik dolog, ami meglepett, a film eredeti címe Breakfast at Tiffany’s. Mikor még nem ismertem a filmet meg voltam róla győződve, hogy a főszereplőlányt hívják Tiffany-nak. Jó nagy meglepetés ért, mikor rájöttem, hogy Tiffany a világhírű ékszerüzlet. Az nagyon tetszett, hogy ez az ékszerüzlet milyen sokat jelentett Hollynak. A Tiffany egy varázslato hely, ahol nem történhet semmi rossz és ahol mindenki kedves. Ilyen helyszínek más filmekben is megjelennek, de azok legtöbbször parkok esetleg egy ház, de nem ékszerüzlet. Nagyon érdekes volt.
Végezetül még annyit, hogy mindenkinek meleg szívvel ajánlom ezt a filmet. Ha mást nem is egy jó estét biztos fog nyújtani.
Holdkórosok
2012 március 3. | Szerző: teszti
Mikor elkezdtem a nagy küldetésemet barátnőim előre figyelmeztettek, hogy biztos lesz, nem is egy olyan film, ami majd nem fog tetszeni vagy ami még rosszabb, ami szörnyen unalmas lesz. Eddig szerencsésenek mondhattam magam. Az eddigi filmek bár tényleg volt ami nem tetszett de legalább odakötöttek a tévé elé és izgatottan néztem végig valamennyit. De sajnos tegnap este elérkezett a nagy fordulópont. Tegnap megnéztem az első filmet, ami közben majd megölt az unalom…
A csalódásomat pedig csak fokozta az, hogy nagyon vártam ezt a filmet. Cher és Nicolas Cage neve már előre elkönyvelte nálam a sikert. Igaz, hogy Cher pályáját tekintve nem színésznő, de Madonna is annyi filmben játszott, és szerintem egész jól, hogy ez nem szegte kedvemet. És a színészi játékát tekintve tényleg nem is volt olyan rossz, de könyörgöm… ennél unalmasabb sztorit keresve sem találhattak volna.
És különben is hogy jön Cher az olaszokhoz? N. Cage legalább apai ágon olasz felmennőkkel renedelkezik így érthető, hogy egy olasz péket alakít, de Cher? A bazi nagy görög lagziban legalább tényleg görögök játszották a görögöket.
A filmnek egyetlen izgalmas kis pislákolása volt, mikor Ronny (Nicolas Cage) elkezdett arról üvöltözni, hogy milyen szörnyű az élete, a kenyér szeletelő levágta a fél kezét, a mennyasszonya elhagyta és ő most rögtön megöli magát. Akkor még reménykedtem, hogy az unalmas kezdett után Loretta (Cher) küldetése az, hogy helyre hozza ennek az őrültnek a lelkét és végül természetesen beleszeret. Mindez meg is történt, de a gyógyuláshoz mindössze egy gyors kufirc kellett. Nem valami izgalmas.
Mindent összevetve, ahhoz képest mennyi díjat és elismerést kapott ez a film nekem nagy csalódás volt. Végül még annyit mondanék, hogy egy pozitívuma mégis volt a történetnek. Szerepelt benne 5 imádnivaló kutya meg egy öregúr aki nagyon szerette az ő kis kedvenceit. Ezek a jelenetek némileg feldobták az érdektelenségemet.
Casablanca
2012 február 29. | Szerző: teszti
Bevallom nem túl jó hangulatban ültem le tegnap a tévé elé és kezdtem neki a filmnek. Egyik ismerősöm lelkileg felkészített, hogy ez a film bár egy klasszikus a mai világban már egy kicsit elavult és nem olyan pörgős vagy izgalmas, amilyenhez hozzá vagyunk szokva. Ehhez képest kellemesen csalódtam. A film nagyon érdekes volt és főleg a végén még izgalmas is.
Már sokat hallottam Humphrey Bogartról és Ingrid Bergmanról, de még egy filmjüket sem láttam. Tudtam, hogy Bogart volt az akkori nők Brad Pittje vagy George Clooneyja úgyhogy nagyon kíváncsi voltam vajon megüti-e a mércémet. Hát… nem mondom, hogy én oda lennék érte, de azért nem rossz. Bár kíváncsi lennék egy olyan filmjére is amiben kicsit fiatalabb. Ingrid Bergmanban főleg a hangja tetszett. Szép, búgó hangja van, ami annyira nem megszokott a mai női szereplőknél. Meg is lepődtem mikor megláttam, hogy Váradi Hédi szinkronizálta (róla már tettem említést a Hófehérkés bejegyzésemben).
A filmben a legjobban a végére voltam kíváncsi. Bár nem ismertem a történetet azt tudtam, hogy az utolsó jelenet egy repülőtéren, selytelmes ködben játszódik és ott hangzik el a híres mondat: “Nekünk mindig ott lesz Párizs”. Hát a jelenet nem okozott csalódást nagyon tetszett. Állítólag I. Bergman egész a forgatás napjáig nem tudta, hogy Ilsa elrepül-e a férjével vagy sem.
A filmben legjobban a magyar vonatkozások leptek meg. Már az is megdöbbentő volt, hogy a filmet Kertész Mihály rendezte, de az, hogy Ilsa férjét Viktor Lászlónak (Paul Henreid) hívják… bár ő a film szerint cseh volt, de azért így is közel van hozzánk.
A film egyébként 8 Oscar jelőlést kapott és ebből 3-at el is nyert, köztük a legjobb film díját.
Mindent összevetve aki nem ódzkodik a régi fekete-fehét filmektől és szereti a romantikát és az izgalmat mindenképp nézze meg. Már csak azért is mert egy kis közünk nekünk is volt hozzá.
Távol Afrikától
2012 február 19. | Szerző: teszti
Ezt a filmet még sose láttam azelőtt. Az eddigi filmeket, amikről írtam már mind láttam legalább egyszer így nagyon izgulok, hogy erről a műről így első nézés után hiteles képet tudjak adni. Nem is értem miért nem néztem meg eddig. Hiszen a Távol Afrikától egy igazán nagyszerű film. Parádés a szereposztás Meryl Streep, Robert Redford játszák a főszerepeket. Persze lehet, hogy elfogult vagyok ugyanis Meryl Streep az egyik kedvenc színésznőm. Nem is értem miért nem kapott még Oscar díjat, akár ezért a filmjéért is.
A film igazán magával ragadott. Tényleg. Eleve nagyon szeretem azokat a filmeket, amik Afrikában játszódnak. És azokat is, amik arről szólnak, hogy egy nő/férfi/család új országba költözik és ott hogyan próbál boldogulni, beillszkedni. Sokan lerágott csontnak gondolhatjátok ezt a témát, hisz már annyi film és sorozat készült hasonló témával, de én valahogy úgy képzelem, ha ennyi embert ichletett meg ez a földrész, vagyis Afrika, akkor biztos lehet benne valami. Én egy varázslatos, misztikus helynek képzelem, ami örökre belopja magát a szívedbe és tudatalatt mindig visszavágysz oda. Ahogy Karen (Meryl Streep) esetében is történt.
Karen karaktere azért tetszett annyira, mert ő nem egy megszokott hősnő. Egy gazdag dán lány érdekházasságot köt egy Afrikában élő svéd báróval és kalandokat keresve otthagyja a hazáját és Afrikába költözik. A legjobban az tetszett, hogy bár gazdag mégis bátor, tetrekész és nem riad meg attól, hogy bepiszkolja a kezét. Együtt dolgozik a munkásaival, miközben a férje sosincs otthon és közben ki tudja miket csinál. És milyen gyakran találkozunk olyan hősnővel, aki képes egyetlen ostorral odaállni egy oroszlán elé, hogy megvédje a megélhetést biztosító egyik tehenét?
Persze, ahogy lenni szokott Karennek sok megpróbáltatást kell kiállnia. A legmegdöbbentőbb rész szerintem az, mikor kiderül, hogy elkapta a szifiliszt. Méghozzá a saját férjétől! Annyira izgultam, hogy szegény nő vajon meggyógyul-e. Háromszor is ránéztem az órára és csak akkor nyugodtam meg, mikor rájöttem, hogy még csak 1 óra telt el a 3 órás filmből, szóval akkor biztos, hogy nem fog meghalni. Így is lett. Karen meggyógyult és visszatért szeretett farmjára.
Természetesen nem létezik romantikus film szerelem nélkül. Danys (Robert Redford) egy angol vadász, aki bár szereti Karent mégsem képes elkötelezni magát mellette. Pedig én végig drukkoltam, hogy a film egy igazi esküvővel ér majd véget, de sajnos csalódtam. Nem is értettem, hogy nem szakadt meg Karen szíve, mikor Danys közölte vele, hogy sosem fogja feleségül venni,mert ő nem akar “senkié” sem lenni…
Az is nagyon tetszett Karenben, hogy teljes harmóniában volt képes élni a földjén élő benszülöttekkel. Talán csak annyit próbált változtatni, hogy iskolát alapított a gyrekeknek, hogy azok megtanuljanak olvasni és ez sokaknak nem tetszett, de szerintem nagyon szép gesztus volt. Az is tetszett, hogy két szolgája is vele akart tartani, mikor elhagyta Afrikát, de Karen nem engedte, mert tudta, hogy ott nem lennének boldogok.
Zárásul annyit szeretnék mondani, hogy ez egy remek film és senki ne kövesse el azt a hibát, amit én, hogy eddig botor módon csak halogattam a megnézését. Biztos, hogy amint lehetőségem lesz rá mindenképp megnézem mégegyszer.
Elfújta a szél
2012 április 5. | Szerző: teszti
És elérkezett a 21. film. Márcsak 980 van hátra. Jól haladok…
Nagyon szeretem ezt a filmet. Már régebben is láttam, amiért egyik barátnőmnek tartozom hálával, akinek az Elfújta a szél a kedvenc regénye. Az ő bíztatására néztem meg először a filmet, majd olvastam el a regényt is és mindkettő iszonyatosan jó volt. Máig se felejtem el azt a jelenetet, mikor épp a szobámban ültem és szinte faltam a sorokat, épp annál a résznél tartottam, ahol szegény Melanie meghal, mikor anyukám bekiabált, hogy menjek segíteni. Én erre teljesen felháborodottan visszakiabáltam: “Anya hagyj már békén, Melanie éppen haldoklik!”. De megnyugtatok mindenkit általában nem vagyok ilyen, csak tényleg nagyon izgi volt. Biztos mindenki átélte már ezt az érzést, persze csak az aki szeret olvasni.
De most térjünk vissza a filmhez. Nagyon hosszú,majdnem 4 órás, persze két részből áll, úgyhogy nyugodtan fellehet osztani két napra a megnézését, ahogy én is tettem. Kell is egy kis pihenő, úgyanis szerintem van mit átgondolni az első rész után. Aki nem ismerné a történetet, a film az észak és dél közti háború alatt és után játszódik. Szerintem nagyon szépen mutatják be mennyi fájdalommal és veszteséggel jár egy háború. Gondoljunk csak arra a jelenetre, a Gettisburgi csata aután, mikor a családok várják a posta előtt a veszteség listát… talán a film legmegindítóbb része.
Nagyon tetszik Scarlett karaktere. Főleg azért mert nem a megszokott női főszereplő. Ő nem ártatlan és kis szende. Hanem , igen mondjuk ki, önző, pénzéhes és gyönyörű. Mégis nekem nagyon tetszik benne, hogy a háború után ő az egyetlen, aki nem kesereg a múlton, hanem továbblép és mindent megtesz, hogy átvészelje a nehézségeket és boldoguljon ebben az új világban. A szerepet Vivien Leigh játsza, aki alakításáért meg is kapta a kis aranyszoborot. A szerepre egyébként összesen 1500 színésznőt hallgattak meg.
Akit a legjobban utálok az egész történetben az Ashley Wilkes (Leslie Howard). Ha belegondolunk az egész kavarodásnak ő az oka, hisz ha már az elején megmondta volna Scarlettnek, hogy nem őt szereti, akkor Scarlett boldogan élhetett volna Rhettel (Clarke Gable), de ő mit csinál? Évekig hitegeti a lányt, hogy csakis őt szereti még csók is elcsattan köztük. Ráadásul teljesen hasznavehetetlen is, nem ért semmihez főleg nem ahhoz, hogy dolgozzon. Ráadásul még szőke és kék szemű is…
Egy dolog van, amiért talán sokan nem szeretik a filmet. Az, hogy eléggé befejezetlen. Nem derül ki a végén mi történik Rhettel és Scarlettel, vagy Ashleyvel. Talán az lehet ennek az oka, hogy az írónő Margaret Mitchell 13 évvel a könyv megjelenése után autóbalesetben elhunyt. Valószínűleg ez csak az én fantáziálásom, de ki tudja? Talán az írónő szánt folytatást Scarlettnek. Csak már nem volt ideje megírnia.
Oldal ajánlása emailben
X