Moulin Rouge!
2012 február 29. | Szerző: teszti
Nagyon szeretem a musicaleket, szerintem ez már az Ének az esőben bejegyzésemből is kitűnt így nagyon lelkesen ültem le a tévé elé, hogy megnézzem ezt a már sokat emlegetett filmet, amit még sosem láttam.
Kicsit fentartással voltam a zene iránt, mint minden olyan filmnél, ahol híres hollywoodi színészek csillogtatják meg ének tudásukat és ahogy már a Mamma miában is láthattuk ez nem mindig jó ötlet. (bocsi Pierce…) De itt kellemesen csalódtam. Nicole Kidman és Ewan McGregor nagyon szépen énekeltek és a koreográfia is rendben volt.
Ewan McGregort én eddig csak a Csillagok Háborúja filmekben láttam (ő volt a fiatal Obi van) de eddig inkább semleges voltam vele szemben. Nem volt vele bajom, de nem is voltam elájulva. Hát ez a film most megmutatta, hogy E. McGregor nem csak, hogy jóképű, legalábbis így szakáll nélkül, de remek színész is. Nicol Kidmanről már nem is beszélek. Egyébként ezért az alakításáért még Oscar jelölést is kapott, teljesen jogosan.
Az egyetlen gondom a filmmel az volt, hogy rögtön az elején közölték a film végét. Eleve egy mélabús, szürke környezetbe csöppenünk bele, amivel még nem is lenne baj, de aztán a főszereplő Christian (Ewan McGregor) első mondata ez: “Beleszerettem egy lányba, de aztán meghalt.” vagy valami ilyesmi. És ezzel rögtön megtudjuk, hogy a szerelemnek és egyben a filmnek nem lesz jó vége.
Azt hiszem azt is meg kell jegyezni, hogy a film elég modern felfogású, aminek én ugyan nem vagyok a híve, de ebben a filmben mégis nagyon jól összehozták a dolgot. A klasszikus musical zenét nagyon jól ötvözték a modern zenékkel és egy kis komikával is fűszerezték.
Egy kicsit beszéljünk a gonosz Hercegről (Richard Roxburgh) is. Hogy sikerült találniuk egy ilyen ellenszenves pasast azt nem tudom, de nekem a hideg futkosott a hátamon tőle főleg mikor meg akarta erőszakolni szegény Sathint (Nicole Kidman).
Egy biztos: ezt a filmet mindenképp látnom kell még egyszer!
Casablanca
2012 február 29. | Szerző: teszti
Bevallom nem túl jó hangulatban ültem le tegnap a tévé elé és kezdtem neki a filmnek. Egyik ismerősöm lelkileg felkészített, hogy ez a film bár egy klasszikus a mai világban már egy kicsit elavult és nem olyan pörgős vagy izgalmas, amilyenhez hozzá vagyunk szokva. Ehhez képest kellemesen csalódtam. A film nagyon érdekes volt és főleg a végén még izgalmas is.
Már sokat hallottam Humphrey Bogartról és Ingrid Bergmanról, de még egy filmjüket sem láttam. Tudtam, hogy Bogart volt az akkori nők Brad Pittje vagy George Clooneyja úgyhogy nagyon kíváncsi voltam vajon megüti-e a mércémet. Hát… nem mondom, hogy én oda lennék érte, de azért nem rossz. Bár kíváncsi lennék egy olyan filmjére is amiben kicsit fiatalabb. Ingrid Bergmanban főleg a hangja tetszett. Szép, búgó hangja van, ami annyira nem megszokott a mai női szereplőknél. Meg is lepődtem mikor megláttam, hogy Váradi Hédi szinkronizálta (róla már tettem említést a Hófehérkés bejegyzésemben).
A filmben a legjobban a végére voltam kíváncsi. Bár nem ismertem a történetet azt tudtam, hogy az utolsó jelenet egy repülőtéren, selytelmes ködben játszódik és ott hangzik el a híres mondat: “Nekünk mindig ott lesz Párizs”. Hát a jelenet nem okozott csalódást nagyon tetszett. Állítólag I. Bergman egész a forgatás napjáig nem tudta, hogy Ilsa elrepül-e a férjével vagy sem.
A filmben legjobban a magyar vonatkozások leptek meg. Már az is megdöbbentő volt, hogy a filmet Kertész Mihály rendezte, de az, hogy Ilsa férjét Viktor Lászlónak (Paul Henreid) hívják… bár ő a film szerint cseh volt, de azért így is közel van hozzánk.
A film egyébként 8 Oscar jelőlést kapott és ebből 3-at el is nyert, köztük a legjobb film díját.
Mindent összevetve aki nem ódzkodik a régi fekete-fehét filmektől és szereti a romantikát és az izgalmat mindenképp nézze meg. Már csak azért is mert egy kis közünk nekünk is volt hozzá.
Pillangó
2012 február 26. | Szerző: teszti
Kicsit félve kezdtem neki ennek a filmnek ugyanis nem nagyon rajongok a börtönös, rabokat sanyargató filmekért. De ahhoz képest mennyire ódzkodtam tőle nem is volt olyan rossz és bátorságomat bizonyítandó csak háromszor kellett elkapcsolnom a nézése közben.
A film egyébként egy valós történetet dolgoz fel. Henri Charriére-t ártatlanul ítélték életfogytiglanra 1945-ben és Franciaország legszigorúbban őrzött börtönébe zárták a Dél-Amerika közelében található Ördög-szigetre. Ahonnan még soha senki nem szökött meg. Henri-nek sikerült és kalandjait könyvben is megörökítette Pillangó címmel, ebből készült a film.
A szereposztás itt is parádés: a két főszerepet Steve McQueen és Dustin Hoffman játsza. Szerintem remekül. D. Hoffman karaktere különösen tetszett. Luie, a kopaszodó, szemüveges pénzeszsák, akiről én elsőre azt gondoltam egy hétig sem fogja húzni. Tényleg aggódtam, hogy a végén meg fog halni, de szerencsére nem ez történt.
A film egyébként szerintem elég durva. Rengeteg öldöklés és kínzás van benne különösen azt a részt találtam megrázónak, mikor Pillangót (Steve McQueen) az első szökése után két évre magánzárkába zárták. Két évet kellett eltöltenie egy alig 5 lépéses cellában, még a napfényt sem láthatta, csak az segített neki túlélnie, hogy tudta, hogy ártatlan és hogy újra meg fog szökni.
A sok kínzás mellett azért kicsit vontatottnak találtam a történetet. A szereplők nem sokat beszélnek, volt például egy kb. 10 perces rész, mikor Pillangó az indiánok között él, ahol senki nem szólalt meg. Ráadásul elég zavaros is volt ez a rész, nem értettem például, hogy a törzsfőnök miért akar egy olyan tetoválást, mint amilyen Pillangónak van és hogy a jelenet végén hova tűntek el az indiánok. Egy nap Pillangó felébred a kunyhójában és sehol senki. Öldöklésnek nyoma sem volt, de akkor mi történt?
Az egész filmnek a vége a legszebb. A két barát Luie és Pillangó utolsó szökésükhöz készülnek, de Luie végül nem meri megtenni. Inkább a rabságot választja, akkor ők ketten már szabadon járhattak a szigeten volt egy kis házuk, kertjük és Luie inkább ezt az életet választotta. Egy kicsit megértem. A felesége odahaza elhagyta, elfogyott a pénze és annyi szenvedés után itt egy kis nyugalomra talált. Így Pillangó egyedül vágott neki harmadik és egyben utolsó szökésének, ami végül sikerrel járt. Hátralevő életét szabad emberként élhette le.
Nem tudom meg fogom-e nézni mégegyszer ezt a filmet az én ízlésemnek kicsit morbid volt, de azt hiszem elég élethűen sikerült bemutatni az akkori viszonyokat úgyhogy akinek épp olyanja van nézze csak meg. Persze csak akkor, ha bírja az ilyesmit.
Távol Afrikától
2012 február 19. | Szerző: teszti
Ezt a filmet még sose láttam azelőtt. Az eddigi filmeket, amikről írtam már mind láttam legalább egyszer így nagyon izgulok, hogy erről a műről így első nézés után hiteles képet tudjak adni. Nem is értem miért nem néztem meg eddig. Hiszen a Távol Afrikától egy igazán nagyszerű film. Parádés a szereposztás Meryl Streep, Robert Redford játszák a főszerepeket. Persze lehet, hogy elfogult vagyok ugyanis Meryl Streep az egyik kedvenc színésznőm. Nem is értem miért nem kapott még Oscar díjat, akár ezért a filmjéért is.
A film igazán magával ragadott. Tényleg. Eleve nagyon szeretem azokat a filmeket, amik Afrikában játszódnak. És azokat is, amik arről szólnak, hogy egy nő/férfi/család új országba költözik és ott hogyan próbál boldogulni, beillszkedni. Sokan lerágott csontnak gondolhatjátok ezt a témát, hisz már annyi film és sorozat készült hasonló témával, de én valahogy úgy képzelem, ha ennyi embert ichletett meg ez a földrész, vagyis Afrika, akkor biztos lehet benne valami. Én egy varázslatos, misztikus helynek képzelem, ami örökre belopja magát a szívedbe és tudatalatt mindig visszavágysz oda. Ahogy Karen (Meryl Streep) esetében is történt.
Karen karaktere azért tetszett annyira, mert ő nem egy megszokott hősnő. Egy gazdag dán lány érdekházasságot köt egy Afrikában élő svéd báróval és kalandokat keresve otthagyja a hazáját és Afrikába költözik. A legjobban az tetszett, hogy bár gazdag mégis bátor, tetrekész és nem riad meg attól, hogy bepiszkolja a kezét. Együtt dolgozik a munkásaival, miközben a férje sosincs otthon és közben ki tudja miket csinál. És milyen gyakran találkozunk olyan hősnővel, aki képes egyetlen ostorral odaállni egy oroszlán elé, hogy megvédje a megélhetést biztosító egyik tehenét?
Persze, ahogy lenni szokott Karennek sok megpróbáltatást kell kiállnia. A legmegdöbbentőbb rész szerintem az, mikor kiderül, hogy elkapta a szifiliszt. Méghozzá a saját férjétől! Annyira izgultam, hogy szegény nő vajon meggyógyul-e. Háromszor is ránéztem az órára és csak akkor nyugodtam meg, mikor rájöttem, hogy még csak 1 óra telt el a 3 órás filmből, szóval akkor biztos, hogy nem fog meghalni. Így is lett. Karen meggyógyult és visszatért szeretett farmjára.
Természetesen nem létezik romantikus film szerelem nélkül. Danys (Robert Redford) egy angol vadász, aki bár szereti Karent mégsem képes elkötelezni magát mellette. Pedig én végig drukkoltam, hogy a film egy igazi esküvővel ér majd véget, de sajnos csalódtam. Nem is értettem, hogy nem szakadt meg Karen szíve, mikor Danys közölte vele, hogy sosem fogja feleségül venni,mert ő nem akar “senkié” sem lenni…
Az is nagyon tetszett Karenben, hogy teljes harmóniában volt képes élni a földjén élő benszülöttekkel. Talán csak annyit próbált változtatni, hogy iskolát alapított a gyrekeknek, hogy azok megtanuljanak olvasni és ez sokaknak nem tetszett, de szerintem nagyon szép gesztus volt. Az is tetszett, hogy két szolgája is vele akart tartani, mikor elhagyta Afrikát, de Karen nem engedte, mert tudta, hogy ott nem lennének boldogok.
Zárásul annyit szeretnék mondani, hogy ez egy remek film és senki ne kövesse el azt a hibát, amit én, hogy eddig botor módon csak halogattam a megnézését. Biztos, hogy amint lehetőségem lesz rá mindenképp megnézem mégegyszer.
Jó reggelt Vietnám!
2012 február 18. | Szerző: teszti
Robin Williamsről általában a vígjátékok jutnak eszünkbe. Hogy ülünk a tévé előtt és legurulunk a székről nevettünkbe. Mikor először láttam ezt a filmet itt is valami hasonlót vártam, de nem ez történt. Ez a film tipikusan az a kategória, ahol a felszínes hülyéskedések és viccelődések mögött ott lapul a szörnyű valóság, ahol a dolgok se nem jók, se nem viccesek. Ez a vietnami háborúról szóló film is ilyen.
Ahogy már az előbb is írtam és ahogy a címből kiderült a film Vietnámban játszódik, mégpedig a háború idején. Robin Williams ezúttal egy vicces rádiós bőréba bújik, akit a katonaság reggeli rádióműsorába hívtak meg szerepelni. Azt mondanom se kell, hogy Cronauer (Robin Williams) hamar belopja magát a katonák szívébe, hamar hatalmas népszerűségnek örvend. Persze vannak ellenségei is, ahogy már lenni szokott. És persze rátalál a szerelem is. Azonban ki kell mindenkit ábrándítanom. A film nem végződik happy enddel. Cronauer nem menti meg a világot, nem vet véget a háborúnak és még a lány se lesz az övé. Szomorú, de így van.
A film szerintem nagyon hiteles képet ad a vietnami halyzetről. A két kultúra találkozásáról, a rémísztő cenzúráról és persze a helyi csatározásokról. Cronauer többszőr is megpróbál tenni ezek ellen valamit, persze hiába és végül ezek miatt távolítják el a katonaságtól.
A filmben persze nagyon sok szép, megható jelenet is van. Az én kedvencem az, mikor a rádiós és angolul tanuló tanítványai baseballoznak. Persze a férfi csak azért vállalta el a tanításukat mert így közelebb kerülhetett az áhított lányhoz, de végül minden tanítványát megszereti. Az ő kívánságuk pedig mi is lehetett volna más, mint, hogy Cronauer tanítsa meg őket baseballozni. Elutazása előtt meg is tette.
Robin Williamsről még annyit mondanék, hogy szerintem fantasztikusat alakított ebben a szerepében. Egyedül az volt számámra furcsa, hogy ebben a filmben nem Mikó István szinkronizálta a jól megszokott módon, hanem Bajor Imre, de hozzá kell tennem remekül csinálta.
Végezetül még annyit mondanék, hogy aki megszeretné nézni a filmet az nagyon jól teszi. A szomorú történet ellenére remek film és ami talán még fontosabb nagyon elgondolkoztató is. Aki csak egy kicsit is szereti a komolyabb filmeket mindenképp nézze meg.
Csillagok Háborúja VI.- A jedi visszatér
2012 február 17. | Szerző: teszti
Sajnálom, tudom, hogy kedden azt ígértem másnap folytatom a Csillagok Háborúja maratont, de sajnos az időjárás közbeszólt. Az elmúlt két napban jó filmek nézése helyett havat lapátoltam. De ma már itt vagyok úgyhogy folytathatjuk is!
Elérkeztünk tehát a befejező részhez. Nekem személyszerint ez a kedvencem, minden egyes perce olyan izgalmas, hogy képtelenség otthagyni a tévét.
Érdekes, hogy a Tatooint mindig úgy emlegetik a szereplők, mint a galaxis legelrejtettebb, legunalmasabb helye mégis ha belegondolunk a legtöbb izgalmas jelenet ott játszódik. Itt az utolsó részben is Jaba palotája olyan mint a galaxisok söpredékének gyűjtőhelye. Tele van fejvadászokkal, mindenféle ocsmány lényekkel Jaba pedig szinte gonoszabb, mint Dart Vader. A férfiak biztos szeretik ezeket a részeket, hisz Leia hercegnő itt végre megmutatja, hogy ő is igazi nő. Ezt a fürdő-rabruhát egyébként az egyik tv adó az egyik legszexisebb ruhadarabnak választotta. És ez azért nem semmi.
A kedvenc jelenetem mégis a végső csatajelenet, ami egyszerre két helyszínen is játszódik! A lázadók és csillagrombolók csatája nem csak a mozgalmas képektől, lövöldözéstől izgalmas. Annyira jól és hihetően van megcsinálva, hogy az ember csak úgy kapkodja a fejét mert nem tudja merre nézzen. Aztán ott van Hanék csatája a zöld bolygón. Azok a kis mackószerű bolygólakók annyira aranyosak! Az egész sorozat legédesebb része, mikor Leia egyedül maradva összebarátkozik az egyikkel. Azt pedig különösen érdekesnek tartom, hogy a végső csatában a lázadóknak nem a leginteligensebb, vagy a legfejlettebb nép érkezik a segítségére és segít megnyerni a csatát, hanem egy elfeledett, primitívnek mondható macifaj.
Most beszéljünk egy kicsit az Uralkodóról. Egyáltalán nem tetszik. És nem csak azért mert ő a főgonosz vagy mert csúnya. Engem a legjobban az akaszt ki, hogy a jelenetei nagy részében semmi mást nem mondogat, mint azt, hogy “Jól van, jól van”. Ezt ráadásul olyan rémísztő hangon mondogatja, hogy az embernek feláll a hátán a szőr és a legszívesebben a képébe üvöltené, hogy “Jól van már értjük, csak hagyd már abba!” Arról az ördögi fejről pedig már nem is beszélek, amit akkor vág, mikor Luke-ot kínozza. Mindent összevetve, jó, hogy meghalt a végén. Éppen itt volt az ideje.
Végezetül annyit szeretnék még mondani ezekről a filmekről, hogy mindenkinek látnia kell. Tudom, sokan nem szeretik a sci-fit, de azt hiszem ezekkel a filmekkel lehet kivételt tenni. Mert ezek őszintén úgy gondolom, hogy olyan filmek, amiket az embernek élete során látnia kell. Egyszerűen korszakalkotóak.
Csillagok Háborúja V.- A birodalom visszavág
2012 február 14. | Szerző: teszti
Tudom, tudom. Már megint egy Csillagok Háborús film, de muszáj volt hisz még az egyetemen is az egyik tanárom egy Csillagok háborús hasonlattal hozakodott elő, miszerint a kruppos gyerekeknek olyan a hangjuk, mint Dart Vadernek.
Az V. részben nekem az tetszik legjobban, hogy Yoda “ismét” feltűnik a színen. Azért mondom, hogy ismét mert ugye mi már ismerjük őt az első három filmből. Nekem valahogy ez a Yoda sokkal szimpatikusabb, mint a korábbi számítógéppel megcsinált, bár el kell ismerni, hogy felejthetetlen élmény volt, mikor a Klónok támadásában elkezdett ugrálni, mint egy nikkel bolha. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a két Yoda személyisége mennyire különbözik egymástól. Azt hiszem ez érthető. Végülis szerencsétlen több, mint 20 évet töltött el egyedül egy büdös mocsár kellős közepén. Érthető hát, hogy egy kicsit megzizzent.
Térjünk most át a szerelemre. Nem morbid egy kicsit, hogy Leila megcsókolja a saját testvérét? Persze ő és Luke még nem tudja, hogy testvérek, de akkor is. Han és Leila szerintem szép pár. Bár ezt már az elejétől sejthettük.
A másik dolog, amiért szeretem ezt a részt mert egy csomó izgalmas csata jelenet van benne. A kedvencem rögtön az elején a birodalmi lépegetők. Ott látszik legjobban Luke mennyit változott a IV. rész óta. Abban még csak egy kis vidéki fiú volt itt pedig már parancsnok, aki a támadást irányítja. Arról a részről pedig még nem is szóltam mikor Luke és Vader összecsapnak. Észrevetétek azt a párhuzamot, ami a levágott kezek körül kering? Anakin ugyanúgy elvesztette az egyik kezét egy csatában, mint Luke. G.L. ezt nagyon jól kitalálta.
Előre is felkészítek mindenkit, aki esetleg nem szereti ezeket a filmeket (ismét felvetődik a kérdés: van ilyen?), hogy holnap a VI. és egyben utolsó rész fog következni. Aztán folytatom az utazást a Csillagok Háborúja mentes filmek világában.
Holdkórosok
2012 március 3. | Szerző: teszti
Mikor elkezdtem a nagy küldetésemet barátnőim előre figyelmeztettek, hogy biztos lesz, nem is egy olyan film, ami majd nem fog tetszeni vagy ami még rosszabb, ami szörnyen unalmas lesz. Eddig szerencsésenek mondhattam magam. Az eddigi filmek bár tényleg volt ami nem tetszett de legalább odakötöttek a tévé elé és izgatottan néztem végig valamennyit. De sajnos tegnap este elérkezett a nagy fordulópont. Tegnap megnéztem az első filmet, ami közben majd megölt az unalom…
A csalódásomat pedig csak fokozta az, hogy nagyon vártam ezt a filmet. Cher és Nicolas Cage neve már előre elkönyvelte nálam a sikert. Igaz, hogy Cher pályáját tekintve nem színésznő, de Madonna is annyi filmben játszott, és szerintem egész jól, hogy ez nem szegte kedvemet. És a színészi játékát tekintve tényleg nem is volt olyan rossz, de könyörgöm… ennél unalmasabb sztorit keresve sem találhattak volna.
És különben is hogy jön Cher az olaszokhoz? N. Cage legalább apai ágon olasz felmennőkkel renedelkezik így érthető, hogy egy olasz péket alakít, de Cher? A bazi nagy görög lagziban legalább tényleg görögök játszották a görögöket.
A filmnek egyetlen izgalmas kis pislákolása volt, mikor Ronny (Nicolas Cage) elkezdett arról üvöltözni, hogy milyen szörnyű az élete, a kenyér szeletelő levágta a fél kezét, a mennyasszonya elhagyta és ő most rögtön megöli magát. Akkor még reménykedtem, hogy az unalmas kezdett után Loretta (Cher) küldetése az, hogy helyre hozza ennek az őrültnek a lelkét és végül természetesen beleszeret. Mindez meg is történt, de a gyógyuláshoz mindössze egy gyors kufirc kellett. Nem valami izgalmas.
Mindent összevetve, ahhoz képest mennyi díjat és elismerést kapott ez a film nekem nagy csalódás volt. Végül még annyit mondanék, hogy egy pozitívuma mégis volt a történetnek. Szerepelt benne 5 imádnivaló kutya meg egy öregúr aki nagyon szerette az ő kis kedvenceit. Ezek a jelenetek némileg feldobták az érdektelenségemet.
Oldal ajánlása emailben
X