Toy Story-Játékháború
2012 szeptember 30. | Szerző: teszti
És ismét következzen egy mese. Vagy inkább animációsfilm, ahogy ma már nevezzük. A Pixar első nagy sikere a Toy Story és az első egész estés rajzfilm, amit teljes egészében számítógépes technikával készítettek.
A mese szeretők körében azt hiszem két csoportot tudunk elkülöníteni. Az egyik csoport a régi, klasszikus, kézzel rajzolt rajzfilmek szeretői és a másik csoportt, akik inkább a mai modern számítógéppel készített filmek kedvelik. Valmint elvétve találni olyanokat, akik mindkettő típust szívesen nézik (én szerencsére ebbe a csoportba tartozom).
Az animációs filmek közül a Toy Story az egyik kedvencem. Bár emlékszem kislányként elég érdekes hatást váltott ki nálam, a film megnézése után hetekig figyeltem a saját játékaimat, hogy vajon mindig ugyanott vannak ahol hagytam őket? Vagy mi történik, ha hirtelen belépek a szobába? Emellett szerintem egy nagyon aranyos film. Hisz melyik gyerek nem lenne kíváncsi egy olyan mesére, ahol játékok elevenednek meg és mindenféle kalandokba keverednek? Valamint nagyon jól bemutatja a két jellemző gyerektípust. Andy a tipikus jógyerek. Aki vigyáz a játékaira, szépen játszik, szereti a kishugát és soha nem tesz semmi rosszat. Aztán meg ott van a másik gyerek Sid, a tipikus vásott, rosszgyerek. Ő az aki bántja a kishugát, elveszi és tönkreteszi a játékait, hogy a saját játékairól már nem is beszélve. Ez a párhuzam szerintem nagyon érdekes.
Ki szeretném emelni azt is, hogy a 80 perces filmben rengeteg munka fekszik. Összesen 110 animátor dolgozott rajta, valamint az is érdekes, hogy egy 8 másodperces filmkocka elkészítéséhez egy egész hét kellett. Arról nem is szólva, hogy a rendező John Lasseter mekkora kockázatot vállalt, hisz azelőtt még senki sem készített ilyen jellegű filmet. Azt hiszem azt mondanom sem kell, hogy a filmnek hatalmas sikere lett, mutatja ezt az is, hogy a következő években a Pixar csak úgy sorjázta az animációs filmeket.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, most következzenek a szinkronhangok. Az eredeti szinkronizálók között olyan hírességek vannak, mint Tom Hank ( Woody), és Tim Allen (Buzz). De ne feledkezzünk meg a magyar hangokról sem Stohl András (lehet őt szeretni vagy nem), Dörner György, Kristóf Tibor (Slinky) és Forgács Gábor (Krumplifej). A szinkron mint mindig most is nagyon színvonalas.
Végezetül nézzük meg a film zárójelentetét. Karácsony, Andy játékai biztosak benne, hogy ennél rosszabb, már nem történhet velük… és erre mi történik? Andy kap egy kiskutyát… (a mázlista)
Batman- A denevérember
2012 augusztus 28. | Szerző: teszti
Bevallom nem vártam túl sokat ettől a filmtől. Nem vagyok túlzottan oda az ilyen amerikai képregény adaptációkért. Egyedül az X-man trilógia az, amit bármikor meg tudok nézni, de ennyi. Azért, mikor megtudtam, hogy ezt a filmet is, akárcsak az Ollókezű Edwardot, Tim Burton rendezte és Jack Nicholson játssza főgonoszt Jokert, már kicsit nagyobb lelkesedéssel ültem le a tévé elé. És hát Tim Burton ismét megmutatta, hogy nagyszerű rendező. Nagyon izgalmas, sötét hangulatú filmet hozott létre nagyszerű díszlettel, jelmezekkel és persze ne feledkezzünk meg Joker maszkjáról sem, ami a lehető legélethűbb és persze nagyon félelmetes.
Bár a film főszereplője a Batmant/ Bruce Waynet alakító Michael Keaton, aki szintén nagyszerűen alakítja a lelkileg sérült milliomost és a bünözők életét megkeserítő Batmant, a film igazi sztárja, szerintem, Jack Nicholson. Persze Joker nem éppen egy szeretnivaló karakter, hisz miért is lenne az, mikor ő a gonosz, de mégis Nicholson úgy alakítja ezt a furcsa inkább képregényfigurára emlékeztető őrültet, hogy mindenki a tévé előtt ülve feszülten várja vajon mi lesz a következő őrültsége? Egy kis magyar érdekességet is hozzátennék. Joker magyar hangja, Sinko László, alakítását sokan a szinkronalakítások legjobbjai közé sorolják. Ami nem is csoda, hisz még most is feláll a hátamon a szőr, ha eszembe jut Joker kisérteties nevetése…
A női főszereplőről még nem beszéltem. Batman szerelmét Vickyt Kim Basinger alakítja. Én őt eddig csupán a Marslakó a mostohám című filmben láttam, ami egy nagyon szórakoztató film, úgyhogy kíváncsi voltam itt milyet fog alakítani. Jól játszott, bár szerintem ebben a filmben kicsit háttérbe szorult, hisz mindenki a két férfi szereplő csatározására öszpontosít.
Még néhány szót a film zenéjéről. Prince zenéje biztos sokat segített a film népszerűvé válásában, de számomra nem is maga a zene volt emlékezetes, hanem Joker őrült táncikálása, amit a zenére előadott. Bár ahhoz, hogy ilyen jó koreográfiát (ha azt annak lehet nevezni?) összehozzanak jó zenei aláfestés is kell szóval igazából a kettő szorosan összekapcsolódik.
Lesz még egy Batman film, ami majd sorra fog kerülni. A legújabb változat, A sötét lovag. Ezek után őszintén kíváncsi leszek rá, hisz már az is meglepett, hogy ez a film tetszett nekem. De ez még a jövő zenéje.
Megbilincseltek
2012 augusztus 4. | Szerző: teszti
Ez egy nagyon szép és elgondolkoztató film. Egy olyan témát dolgoz fel, ami ma már biztos nagy port kavarna, biztos sokan emlegetnék rasszista filmként. De akkoriban az 50-es években, mikor a társadalmom épp csak kezdi elfogadni a feketéket szerintem nagyon is felkavaró film lehetett. Egy fekete és egy fehér rabot összebilincselve szállítanak a börtönbe csahogy a kocsi karambolozik és felborul. Így a két rab megszökik és mivel ugye nem szabadulhatnak egymástól együtt indulnak útnak. Először persze nagy a gyűlölködés, de aztán lassan megismerik egymást és barátok lesznek. Méghozzá annyira, hogy miután sikerül megszabadulniuk a lánctól még utána is együtt maradnak.
A filmben rengeteg szép jelenet van. Például mikor Johnnyt (Tony Curtis) és Noaht (Sidney Poitier) elkapják és meg akarják lincselni őket, de egy Sam (Lon Chaney Jr.) nevű ember megmenti őket sőt aztán még meg is szökteti és kiderül róla, hogy ő is fegyenc volt.
Vagy mikor találkoznak Billyvel és az anyjával (Cara Williems) és a nő elcsábítja Johnnyt, Noaht pedig becsapja és beküldi a mocsárba, hogy meghaljon. Végre megjelenik a szerelmi szál a filmben és a néző már azt hiszi, hogy szegény Johnny végre megtalálja a boldogságot aztán meg kiderül, hogy a szép szőke nő gonoszabb, mint a fegyencek és csak saját magára gondol. Ez aztán szétrombolja az egész szerelmes illúziót. Én már csak azt vártam, hogy kiderüljön, hogy a nő ölte meg a férjét is. De erről szerencsére szó sem volt.
A film vége ugyan nem happy end, de valahogy mégsem éreztem magam szomorúnak. Egy korábbi bejegyzésemben azt írtam nem szeretem, ha nem derül ki mi lesz a főszereplővel, de ebben az esetben azt hiszem jó, hogy nyitott maradt a kérdés. Megelégszem annyival, hogy a film bebizonyította létezik az igazi barátság bőrszíntől függetlenül.
Kramer kontra Kramer
2012 július 31. | Szerző: teszti
És igen, ismét egy Dustin Hoffman film. Néhányan talán már kezditek unni, de nem tehetek róla valahogy mindig az ő filmjei akadnak az utamba. De ezt a filmet semmiképp sem lehet kihagyni. Nem csak azért mert 1980-ban D. Hoffman megkapta érte az Oscar-díjat (amit szerintem 100%-osan meg is érdemelt) hanem azért sem mert egy olyan nagyszerű partnerrel szerepelt együtt, mint Meryl Streep (aki szintén elnyerte azt a bizonyos szobrocskát).
A film alaptörténetét sokan talán lerágott csontnak gondolják. Apa egyedül marad a gyerekkel, kezdetben sok nehézséggel kell szembenéznie, de aztán szépen belerázódik és végül minden rendbe jön. A különbség itt talán az, hogy egyrész az a bizonyos gyerek, itt Billy Kramer (Justin Henry), nem az a megszokott tündéri kisfiú, akiket ezekben a filmekben megszoktunk. Neveletlennek ugyan nem lehet mondani, talán az elkényesztetett a legjobb szó rá. Az elején Tednek (Dustin Hoffman) meg is gyűlik a baja vele, de aztán ahogy lenni szokott szépen összerázódnak és Billynek is jót tesz a kicsit erélyesebb nevelés. A másik fontos momentum a filmben, ami megkülönbözteti a többi hasonló témájú filmtől, maga a tárgyalás. Joanna az anya (Meryl Streep) 18 hónap után egyszer csak újra megjelenik és visszaköveteli a fiát, akit egyetlen szó nélkül hagyott el. Ez nem teszi túl szerethető karakterré. Legalábbis az én szememben.
A bíróság döntése azt hiszem mindenkit meglep, aki valaha megnézte a filmet. Még meglepőbb Ted azon kijelentése, hogy nem akar fellebezni mert akkor a fiát is behívnák tanunak és nem akarja ennek a megpróbáltatásnak kitenni a fiát. Ez igazi, szülőhöz méltó válasz volt. És akkor még nem is szóltam a film befejező jelenetéről, amni igazán szívszorongató és Joanna rögtön ismét belopja magát a szívünkbe.
Bár nagyon jó filmnek tartom mégis meglepett mikor megtudtam, hogy összesen 5 Oscar díjat nyert (köztük a legjobb film díját) és összesen 9 kategóriában jelölték. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy még Justin Henryt is jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában pedig ő még csak 7 éves volt. Ehhez képest elég nagy csalódás, hogy nem futott be valami fényes karriert. Szerencsére Hoffmannal és Streeppel nem ez a helyzet.
Cabiria éjszakái
2012 július 27. | Szerző: teszti
Végre megnéztem egy Fellini filmet! Már nagyon régen készültem erre főleg, hogy mindenhol csak úgy emlegetik “a nagy Fellini”. Kíváncsi voltam, hogy tényleg olyan nagyszerű rendező-e, mint amilyennek állítják és hát… nem csalódtam.
A film nagyon tetszett. Már maga az alaptörténet is érdekesnek tűnt. Egy prostituált, Cabiria rengeteg nehézséget él át, de még így is képes megtartani a hitét és élvezni az Életet. Kíváncsi voltam, hogy Fellini mit hoz ki ebből, különösen, ha arra gondolunk, hogy a filmet 1957-ben készítették és akkoriban (sőt talán még most is) elég rizikós volt prostituáltakról szóló filmet készíteni. De a film hatalmas siker lett, sőt még Oscar díjat is kapott.
Azonban el kell mondanom, hogy a szereplőgárdával kapcsolatban voltak fenntartásaim. Különösen, mikor megtudtam, hogy a főszereplőt Cabiriát Fellini felesége Giulietta Masina játsza. Talán kicsit gonoszul az első gondolatom az volt, hogy a színésznő talán nem is a tehetsége miatt kapta meg a szerepet, hanem a rendezőúrnak kicsit a sajátja felé hajlott a keze. De miután megnéztem a filmet rá kellett jönnöm, hogy erről szó sincs. A színésznő tényleg nagyot alakított, egy rossz szavam se lehet. De ki gondolta volna, hogy egy ilyen pici nőbe ennyi tehetség szorul. Bár az én 157 cm-mel talán csendben kéne maradnom…
A filmnek volt egy érdekes momentuma. Szinkronizálva néztem, de egy jelenetnél a nyelv minden átmenet nélkül olaszba váltott. Később tudtam meg, hogy azt a jelenetet, az irgalmas szamaritánius jelenetét, aki egy zsákkal járja a nyomor negyedet és mindenkinek segít, az egyház nyomására kivágták a filmből. Csak 1990-es években került vissza, bár Fellini nem akarta. Én bevallom nem értem ezt a dolgot.
Egyrészt nem értem miért kellett egyáltalán kivágni. Szerintem nagyon szép jelenet, és a történetet tekintve is fontos, hisz Cabiria ekkor találkozik egy volt, kiöregedett prostituált társával és ekkor látja meg, hogy ő hová juthat. Emiatt kéri meg a Madonnát a zarándoklás alatt, hogy segítsen neki megváltoztatni az életét. Én legalábbis így láttam.
A másik dolog, amit nem értek, és ez szorosan az előzőekhez kapcsolódik, hogy Fellini miért nem akarta visszarakni?
A filmben egyedül az nem tetszett, hogy a végén nem tudjuk meg mi is történik Cabiriával. Hogy alakul a sorsa? Jóra fordulnak a dolgok? Gondolom ez a befejezetlenség is valami művészi dolog, de én, nem tehetek róla, akkor is szeretem tudni, hogy mi lesz a főszereplővel.
A listában még jó sok Fellini film van, aminek miután láttam a Cabiria éjszakáit, nagyon örülök. Már alig várom a többit.
Cápa
2012 július 12. | Szerző: teszti
Mennyivel másabb egy film, ha nem egyedül hanem társaságban nézed. Ezt a filmet, ha egyedül nem pedig egy barátnőmmel néztem volna meg biztos halálra rémültem volna sőt lehet, hogy a felénél ki is kapcsolom. De így kellemes izgalommal néztem végig, miközben barátnőmmel azt találgattuk: “Na, kit fog legközelebb megenni?”
A film szerintem nagyon jó volt. Bár egy Steven Spielberg filmtől nem is vártam mást. Igaz felfedeztem benne néhány furcsa dolgot vagy mondjuk inkább hibának? Először is mikor a film elején a cápa megtámadja azt a szegény lányt sehol sincs vér. Márpedig a többi támadásnál igen csak bővelekdtünk benne, de itt nincs egy csepp se. Nagyon furcsa. Arról az idióta polgármesterről már nem is beszélek. Már három ember meghal, de ő még mindig azt hajtogattja, hogy a túristák miatt nyitva kell tartaniuk a strandot. A ronda öltönyeiről már nem is beszélve.
A műcápa viszont meglepően élethű volt. Tényleg. Én sokkal bénábbra számítottam, de ez nagyon klassz volt. Kicsit utána néztem és szerintem nagyon jó pofa, hogy a műcápát Bruce-nak nevezte el a forgatócsoport méghozzá Spielberg ügyvédje után. Úgy tűnik az ügyvédeket már akkor is cápáknak tartották. Nincs új a nap alatt.
A másik érdekesség amit találtam, hogy a film egy regény alapján készült, amit Peter Benchley egy megtörtént esemény alapján írt meg. 1916-ban egy cápa felúszott egy édesvizi folyón New Jersey közelében és ott több emberrel is végzett. ez szerintem nagyon érdekes.
Az előző bejegyzésemben kihagytam a film zenéjének ecsetelését így itt most leírom, hogy a Cápa film zenéje szerintem legalább olyan ismert mint a film. A zenét John Williams írta és többszőr kiadták CD-n.
Diploma előtt
2012 július 10. | Szerző: teszti
Mióta elkezdtem a filmnézést és megláttam, hogy milyen sok Dustin Hoffman film szerepel a listán (komolyan, legalább 5-6 db!) egyre inkább az az érzésem, hogy ő az egyik legtehetségesebb színész a jelenkorban. Én azelőtt nem tartottam valami sokra, de mivel már a harmadik filmet nézem meg, amiben ő is szerepel (az Aranyoskám c. bejegyzéssel még tartozom) és mindegyik film nagyon tetszett egyre inkább kedvelem. Erre a filmre különösen kíváncsi voltam, mivel ez volt a legelső filmje és már ezért is Oscar és Golden Globe-ra jelölték! Ami azért nem semmi.
A film szerencsére nem okozott csalódást. Már eleve az alaptörténet is izgalmasnak tűnt. Egy fiatal, frissen végzett fiú haza megy a nyárra, ahol az apja üzlettársának a felesége elcsábítja és viszonyt kezdenek. Aztán hazaérkezik a nyári szünetre a nő lánya és a két fiatal természetesen egymásba szeret.
Őszintén kíváncsi voltam, hogy mi sül ki ebből az egészből. Mi mégis, hogy fogadnánk, ha életünk szerelméről kiderülne, hogy előttünk a saját anyánkat fúrta? Teljesen megértem Elainet (Katharine Ross), aki szószerint elmenekült. És nagyra becsülöm, hogy képes volt megbocsájtani a szerelmének. És már megint lelőttem a lényeget…
Mrs. Robinson (Anne Bancroft) karaktere is érdekes. Én először azt hittem, hogy csak egy unatkozó háziasszony, de aztán kiderül, hogy neki is meg vannak a maga bajai nem puszta szórakozásból tette, amit tett és nem is véletlenül lett alkoholista. Mindent összevetve mégsem egy jó karakter, hisz még arra is képes lett volna, hogy ő maga mondja el az egész viszonyt a lányának, hogy ezzel megtarthassa magának a fiút.
Az egész filmben egyedül a vége nem tetszett. Nem mintha nem lett volna Happy End, de olyan semmilyen volt. Még egy csók sem csattant el. Ráadásul olyan zavaros volt, hogy most Elaine összeházasodott-e azzal a másik pasassal vagy mégsem… az azért biztos, hogy a temoplomból szöktetős jelentek sosem mennek ki a divatból.
Veszedelmes viszonyok
2012 július 2. | Szerző: teszti
Na, ez az a film, aminek a megnézése után azt mondom: “Üljünk le, vegyünk egy mély levegőt és gondoljuk szépen át amit láttunk.” Sose gondoltam volna, hogy ennyi intrika és cselszövés elfér egyetlen egy filmben. Már pedig lehetséges, hisz ez a film jóformán semmi másból nem áll. A megnézéséhez annyi tanácsom lenne, hogy ez bizony sajnos egy olyan film, ami a néző teljes figyelmére igényt tart. Nekem kétszer kellett nekiveselkednem és nem azért mert rossz lenne, hanem mert először tanulás közben próbálkoztam meg vele. Már félórája ment a film, mikor rájöttem, hogy bizony egy mukkot sem értek belőle. Most tehát túl a vizsgákon, leszögeztem magam a fotelba és a teljes figyelmemet és két órámat rászántam. És hát nem bántam meg.
Ha valakinek a sok cselszövés és titkos kis viszony nem is lenne elég, a film látványvilága biztos magával ragadja. A XVI. Lajos korabeli ruhák, kastélyok, bálok igazán hitelesen vannak ábrázolva a filmben. A gyönyörű helyszínekről már nem is beszélve. Bár az azért elég kellemetlen lehetett, hogy csak egy tucat szobalány segítségével tudtál akkoriban tisztességesen felöltözni.
A film szereplőgárdájáról is csak jót mondhatok. Glenn Closet én eddig nem tartottam sokra. Igaz, hogy még csak a 101 kiskutyában és a Stepfordi feleségekben láttam, amik jó filmek, de azért nem követelnek túl nagy színészi erőfeszítést. Ebben a filmben azonban G. Close megmutatta mire képes. Nagyon jól hozta a gonosz márkinő figuráját. Aztán ott van még John Malkovich és Michelle Pfeiffer. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy alig ismertem fel Uma Thurmant és Keanu Reevest. Teljesen ledöbbentem Uma Thurman milyen helyes volt fiatalon. Ma már inkább karizmatikus mint helyes. A férfiakról nem sokat mondhatok. Nekem ezek a XVIII. századi franciák túl piperkőcök.
A történet leírásával nem akarok bajlódni, mert a sztori eléggé összetett. Legyen elég annyi, hogy az egész történet középpontjában egy mocskos fogadás áll, amit a Márkinő (Glenn Close) és Valmont vikont (John Malkovich) kötnek. Két ember, akik megfogadták, hogy soha életükben nem lesznek szerelmesek, és erre mégis beleszeretnek egymásba. Bár, hogy a Vikont kibe is szerelmes, abban nem vagyok száz százalékig biztos. Meg kell nézni és döntse el mindenki maga. Én azt mondom, hogy a Márkinőbe. Ő volt élete szerelme. Csak jól elbaltázta a dolgokat.
Függetlenség napja
2012 június 9. | Szerző: teszti
Ismét egy film, amit nagyon szeretek és persze ismét csak egy sci-fi. A Csillagok Háborúja óta talán a legjobb sci-fi film, legalábbis amit eddig láttam. Kivéve talán az E.T.-t.
A film egyébként egy elég szokványos történet. Jönnek a gonosz földönkívüliek, akiknek valamilyen titokzatos okból pont a mi bolygónkra fáj a foguk. Mindenkit meg akarnak ölni, elpusztítják a városokat, de jönnek a hős katonák és megmentik a Földet. Tömören ennyi.
A filmben legjobban a látványvilága tetszik. A számítógépes technika csúcsának tartom, ahogy teljes élethűséggel mutatják be az egyes híres ma is álló épületek lerombolását. Itt például a Fehér Házét. Azokról a hatalmas csészealjakról és félelmetes űrlényekről már nem is beszélve. (ezért a látványvilágért a film egyébként meg is kapta az Oscart)
A film emellett szerintem nagyon jól ötvözi a humort az izgalommal. Will Smith beszólásai nagyon jók voltak. Bár tőle nem is vártunk mást. Szeretem Will Smitht, szerintem nagyon jó színész, bár azért neki is voltak botlásai a karrierje során, gondoljunk csak a Vadiúj vadnyugatra… istenem az a film a filmgyártás legnagyobb baklövése…
De azért W. Smith legtöbb filmje nagyon jó, a kis hibái fölött pedig hunyjunk csak szemet.
Gladiátor
2012 május 31. | Szerző: teszti
Bocsánat, hogy ilyen sokára sikerült újra írnom, de sajnos vizsgaidőszak van úgyhogy most a figyelmem 99,99%-át kémia képletek, táplálkozási zavarok és a szívrendszer betegségei töltik ki. Ez még 4 hétig így lesz úgyhogy mindenkitől kérek egy kis megértést erre a rövid időszakra.
Ma egy olyan filmet választottam, amiben az egyik kedvenc színészem szerepel. Szerintem nagyszerű színész és nem csak mint akcióhős, bár a legtöbben így ismerik, hanem az érzelmes vígjátékokban is remekül alakított (Látáttok már a Bor, mámor, Provance-t? Érdemes megnézni!), ráadásul nagyon jó pasi is. Igen, Russell Crowe-ról beszélek.
A Gladiátort már láttam egyszer nagyon-nagyon régen szerintem még akkor, mikor megjelent a mozikban. Apukám nagy Róma és ókor rajongó úgyhogy minden Rómában és Egyiptomban játszódó filmet meg kell néznünk. De akkor 10 éves koromból csak annyi maradt meg a filmből, hogy sok benne az öldöklés és, hogy a főszereplő meghal a végén. Úgyhogy nagy érdeklődéssel ültem le a tévé elé, hogy újból megnézzem kicsit érettebb szemmel a filmet.
Hát a hatás nem maradt el. Most már nem csak az öldöklést láttam. Érdeklődve figyeltem a háttérben megbújó politikai csatákat és intrikákat. Ahogy a császár huga szövetkezik a szenátus tagjaival és titkos találkákat szerveznek. Ahogy megszervezik Maximus (Russell Crowe) szökését. Majdhogynem izgalmasabb volt mint, az öldöklés az arénában. És mindehhez jött az a csodálatos látványvilág és a zene… nagyon jó volt.
A film előtt olvastam róla egy rövid leírást, amiben az állt, hogy ez volt Oliver Reed utolsó filmje, a forgatás alatt halt meg. Először nem is tudtam ki az az Oliver Reed, a film szereplői közül két tippem volt, vagy a Császár vagy Proximus Maximus gazdája. Végül a stáblista figyelése közben kiderült, hogy az utóbbi. De azt már a film nézése közben tudtam, hogy nekem valahonnan ismerős ez a színész. De már erre is meg kaptam a választ. Ő volt Athos a Dumas regény alapján készült A három testőr című filmben. Az pedig egy nagyon jó film. Az pedig különösen kedves gesztusnak tartom, hogy a filmet a készítők neki ajánlották.
Nem is tudom írjak-e néhány sort Commodusról (Joaquin Phoenix)? Ő a filmben a gonosz. Az őrült császár. Hát undorító egy alak. El kell ismerni nagyon jó színészt találtak a szerepre, mert ilyen perverz képet nem mindenki tud vágni. De most komolyan nem elég, hogy megölte az apját, megöletett egy csomó embert, utána még a saját hugával is le akart feküdni. Meg hogy gyerekeket szüljön neki. Pfúj!
Befejezésül nem fogom részletezni mennyire jó a film. A fenti soraimból ez biztos kitűnik. Úgyhogy jó szórakozást a megnézéséhez!
Robin Hood kalandjai
2012 május 12. | Szerző: teszti
Az a rossz abban, ha egy történetből több feldolgozás is készült, hogy önkéntelenül is összehasonlítod őket. Velem is ez történt. Mielőtt elkezdtem nézni a filmet, kicsit csalódott voltam, hogy nem az általam ismert és kedvelt Robin Hood a tolvajok fejedelme című Robin Hood film került fel a listára. Ez a film a 90-es években készült és Kevin Costner játsza benne a főszerepet. Szerintem nagyon jó film, én nagyon szeretem. Úgyhogy azt hiszem érthető volt a csalódásom. Csakhogy aztán elkezdtem nézni ezt a 1938-as változatot és hát… minden meg van bocsátva!
Azt hiszem a legjobban a film látvány világa tetszett. Mindig lenyűgöz, mikor egy régi filmben képesek ugyanolyan (vagy még jobb?) díszletet és környezetet létrehozni, mint a mai számítógépes világban. A jelmezekkel csupán annyi bajom volt, hogy nekem kicsit túl színpompások voltak. De lehet, hogy csak az elfogultság beszél belőlem, hisz a mai középkorban játszódó filmekben főleg a barna színek dominálnak. De azért legyünk őszinték, a régi időkben nem valószínű, hogy a szegények zöldet, pirosat vagy kéket hordtak.
A másik dolog, ami egyre többszőr szemet szúr, ha régi filmet nézek, hogy a régi filmek hátránya (vagy inkább előnye?), hogy a megértésükhöz azért kell némi történelmi tudás. Az egész film valami Saxonokról meg Normandokról szól, de halvány fogalmam sincs, hogy kik azok. Ez valahogy kimaradt a történelem órák során.
Marion karakterével is meggyűlt a bajom. Az egész film alatt azon törtem a fejem, hogy honnan olyan ismerős az a színésznő. Nagyon szép nő volt, bár a ruhái nekem nem tetszettek, túl zártak voltak, kivéve azt a kék ruhát, amit az íjászversenyen viselt. Aztán úgy fél órával a film vége előtt beugrott! Ugyanaz a színésznő volt, aki Melaniet játszotta az Elfújta a szélben. Ennek nagyon örültem, mert már akkor is nagyon tetszett, jó volt látni, hogy más filmben is olyan nagyszerűen alakítja a karakterét.
A történetről nem sokat írtam eddig, de gondolom Robin Hood történetét majdnem mindenki ismeri. Bár érdekes volt, hogy ennek a filmnek cselekménye mennyi mindenben tér el a 90-es filmétől. Az új filmben nincs íjászverseny, és Will ott Robin testvére, itt a régi filmben viszont a szolgája. Hogy csak néhányat említsek a különbségekből.
De mindent összevetve nagyon tetszett a film. Főleg a csata jelenetek, azok nagyon izgik votlak. Ajánlom mindenkinek!
E.T. a földönkívüli
2012 május 1. | Szerző: teszti
Szégyen, nem szégyen még sose láttam azelőtt ezt a filmet. Pedig már rengetegszer terveztem, hogy megnézem csak valahogy sose jött össze. Az biztos, hogy már nagyon vártam az első Steven Spielberg filmet, mert nagyon szeretem őt mint rendező. Szerencsére elég sok filmje szerepel a listán úgyhogy még bőven lesz alkalmam a nagyszerűségét ecsetelni.
A film annyiban csalódás volt nekem, hogy én egy ifjúsági filmre számítottam. Tudjátok, olyan filmet amit az ember végig nevet, aztán a végén könnyes búcsút veszünk E.T.-től. A könnyes búcsú valóban megvolt, de hogy én előtte nem nevettem agyon magamat az is biztos. Főleg azon a részen akadtam ki, mikor megjelentek azok az űrruhás emberek, becsomagolták a család házát aztán meg szegény E.T-t betették abba a hűtőkamrába… Persze azért örültem, hogy E.T. végül nem halt meg, de akkor is miért kellett előtte ez a sok szörnyűség?
E.T. először nem nagyon votl szimpatikus száámomra. Amikor az elején fut az erdőbe, akkor kifejezetten rémísztőnek tűnt. De aztán, mikor elkezdett összebarátkozni Eliottal már nagyon tetszett. A legjobban E.T. híres megszólalását vártam. Tudjátok, “E.T. haza telefonál“. Azért eléggé meglepődtem mikor a végén tényleg haza telefonált. Azt hittem, hogy ez csak valami szinoníma lesz arra, hogy haza szeretne menni vagy ilyemsi.
A gyerekszínészek szerintem nagyon ügyesek voltak. Drew Berrymore egyszerűen tündéri kislány volt. A játékuk olyan őszintének és hihetőnek tűnt. És ha belegondolunk nagyon nehéz dolguk lehetett, hisz egy olyan lénnyel kellett együtt dolgozniuk, aki igazából ott se volt.
Mindent összevetve nagyon tetszett a film. Lehet, hogy egy kicsit szomorú, de a vége azért Happy End.
Spinédzserek
2012 április 28. | Szerző: teszti
Nem mintha nem bírnám ezt a filmet, de mégis mit keres itt ebben a listában? Már az Apádra ütökben is feltettem ezt a kérdést, de itt végleg megállt bennem az ütő.
Az előbb azt írtam, hogy bírom a filmet, de be kell vallanom az évek során sokat vesztett a varázsából. Úgy öt évvel ezelőtt sokkal inkább lekötött. De lehet, hogy csak az beszél belőlem, hogy az elmúlt években egyre jobban idegesítenek az amerikai gimnáziumokban játszódó filmek. Mert ha tényleg ilyen egy amerikai középiskola, akkor köszönöm szépen, inkább maradok itt Magyarországon. Most is, ahogy néztem a filmet egyre csak azt vettem észre, hogy a diákok telefonálnak, beszélgetnek, sminkelnek órán és nem úgy sutyiban, ahogy mi tettük annak idején, hanem nyíltan a tanár szeme láttára és a tanár még csak rájuk sem szól! A másik dolog amin kiakadtam, mikor Tye (Brittany Murphy) a vidékről jött lány nagy szemekkel néz, hogy ott a suliban kapni Colát… hűha… Ezeket a dolgokat olyan lekicsinylőnek éreztem. Gáz az, aki figyel órán, hogy okosabb legyen és gáz az, aki vidékről jött. Nekem ez sehogy se tetszik.
Azt azért el kell mondanom, hogy a film nagyon vicces. Főleg azon a részen derültem jókat, mikor szegény Chert (Alicia Silverstone) kirabolják és utána panaszkodik a telefonban, hogy a pasi milyen gonosz votl vele, mert kirabolta, üvöltözött vele egy sort és a végén még a ruháját is tönkre tette. Vagy az a rész, mikor kiderül, hogy a srác, aki tetszik neki igazából meleg…
Most is azon gondolkozom, hogy talán volt a filmnek valami rejtett mondanivalója? Valami, amit én nem vettem észre? Hát ha volt ilyen, akkor tényleg valahol nagyon-nagyon mélyen el lett rejteve…
Willy Wonka és a csokigyár
2012 április 25. | Szerző: teszti
Álltalában nem szoktam nagy hangsúlyt fektetni a filmek pontos dátumára, de most muszáj mindenki figyelmét felhívnom, hogy ez nem a 2005-ös Johnny Deep féle film. Nem, ez annak az elődje Gene Wilderrel a főszerepben és kicsivel több, mint 30 éve 1971-ben készült. De azért itt emelném ki, hogy az új változat is nagyon jó, én legalábbis nagyon szeretem már csak azért is mert Johnny Deep szerepel benne…
A régi filmet már nagyon régóta meg akartam nézni. És nem csak azért, hogy összehasonlítsam az újabbal. Jó filmek mellett nagyon szeretek főzős műsorokat is nézni. Az egyik kedvencem Heston Blumental, aki mindenféle őrült lakomákat szokott készíteni meghívott vendégeinek. Nagyon bírom a pasast, hihetetlen koponya. És hát az egyik résznek a témája Willy Wonka csokigyára volt. Az első fogás pedig nem volt más, mint falról lenyalható gyümölcsök! Hát mikor ezt megláttam megesküdtem, ha törik ha szakad de én megnézem ezt a filmet. Nem is csalódtam, tényleg volt ott ehető tapéta. Nem jönne rosszul egy a szobámba…
A film nézése közben azért nem bírtam megállni, hogy néha-néha össze ne hasonlítsam a kettőt. Bár ez elég nehéz feladat, hisz ez a régi változat sokkal inkább a gyerekeknek való, míg az új Tim Burton féle kicsit morbidabb beállítású. Azért azt mindenképp a régi javára írnám, hogy ugyanolyan lenyűgöző látványvilága van, mint az újnak csakhogy itt mindent számítógépes trükkök nélkül valósítottak meg! A csoki szökőkutat, Violetta áfonyává változását, az umpalumpákat, mindent. Gondoljunk csak bele mennyi munka volt, míg mindezt megtervezték, felépítették. Félelmetes.
Van egy jelenet, amit nagyon sajnálok, hogy kimaradt az új filmből. Az a rész, mikor Wonka ellenlábasa felajánlja Charlienak, hogy 10.000 bankjegyet ad a fiúnak, ha az ellopja Wonka egyik találmányát. Ezt egyébként mindegyik gyereknek felajánlja. Végül kiderült, hogy az a bizonyos ellenlábas Wonka egyik embere volt és egyedül Charlie volt az, aki nem árulta el a titkot. Ez volt Wonka egyik tesztje. Nekem nagyon tetszett. Szép jelenet volt.
Ami viszont sokkal jobban tetszett az új változatban, az annak a mondanivalója, hogy a család a legfontosabb. Ha emlékeztek az új filmben Charlie nem fogadja el elsőre Wonka ajándékát, mert akkor le kéne mondania a családjáról. Ez a régi filmben teljesen kimaradt. Ott Wonka sokkal kedvesebbnek és kevésbé őrültnek van ábrázolva.
És végül a nagy kérdés. Tudnék-e választani a kettő között? Határozottan azt kell mondanom, hogy nem. Már korábban is leírtam, hogy a két film, bár ugyanaz a cselekmény teljesen más szemszögből mutatja be a történetet. Nekem mindkét változat bejött más-más okokból. Csak azt tudom ajánlani, hogy nézzétek meg mindkettőt és válaszatok saját ízlésetek szerint.
Gyalog galopp
2012 október 1. | Szerző: teszti
Hát igen, Monty Pithon… a tipikus angol humor. Ezt a filmet, bár az angol humorért nem nagyon vagyok oda, apukámnak hála már rengetegszer láttam 10 éves korom óta, mivelhogy neki az egyik kedvenc filmje. Az évek során pedig eljutottam odáig, hogy már én is szeretem és jókat tudok röhögni rajta. Ennek ellenére teljesen megértem, ha valaki nem értékeli mert ez azért egy nehéz film. És nem olyan értelemben nehéz, mint egy dráma, hanem rá kell hangolódni és el kell fogadni, hogy ez a film semmi másért nem készült csakhogy egy rakás baromsággal megnevettesse az embereket egészen addig míg le nem esnek a székükről.
Ez az állapot nálam elég hamar eljön, mivel a kedvenc jelenetem rögtön az elején van. A fekete lovag és Arthur király párbaja. Hát az a film legjobb része! Aztán ott van Sir Galahad históriája Ess neki-vel és Mindent belével… és még sorolhatnám. Egyedül az nem tetszik, hogy a történet szörnyen lassan indul el. 10 percen keresztül nézni a főcímet, még ha poénnak szánták is, nem valami izgalmas. Aztán ott van a film vége. Aminek szintén nincs sok értelme, hisz még az sem derül ki, hogy Arthurék megtalálják-e a Szent Grált. De ezektől az apróságoktól el lehet tekinteni.
Találtam egy érdekességet. Mindenki emlékszik a film legjellenzőbb képsorára, ahogy Arthur király és lovagjai “keresztülügetnek” Anglián a szolgáik kezében egy-egy dísztök, amivel imitlják a nem létező lovak dobogását. Én sokáig azt hittem ez is az írók hatalmas fantáziájából pattant ki, de mint kiderült, annyira szűk volt a költségkeret, hogy egyszerűen nem tudtak lovakat bérelni. Így jött a dísztökök ötlete.
Végezetül megismétlem érdemes adni ennek a filmnek egy esélyt, aztán még egyet és még egyet, amíg meg nem szeretjük. Hisz melyik másik filmben hallgatnánk végig egy érdektépő beszélgetést a töketlen fecskék maximális repülő sebességéről?
Oldal ajánlása emailben
X