A faun labirintusa
2013 augusztus 7. | Szerző: teszti
Ez egy nagyon szép, de nagyon szomorú film. Régóta először ez volt az a film, ami teljesen lekötött. Úgy képzeljétek el, hogy tegnap éjjel alváshoz készülődtem, de gondoltam legyen, egy picit belekukkantok. A vége az lett, hogy úgy néztem végig a filmet, hogy eszembe sem jutott az alvás, vagy a fáradtság egészen addig, míg meg nem jelent a “vége” felirat.
A történet röviden: a film Spanyolországban játszódik, Ofelia és a terhes anyja a nő 2. férjének táborába érkeznek. Dúl a katonák és a felkelők között a csatározás. Ebben a brutális világban Ofelia a saját fantázia világába menekül.
Eleve szeretem az oyan filmeket, amik félig a valóságban félig egy fantázia szülte világban játszódik. Ez a film is kicsit olyan, mint például az Alice csodaországban vagy a Híd Terabitia földjére csak éppen míg ezekben a főszereplő(k) a szürke hétköznapok elől menekülnek a fantázia világba, addig a Faun labirintusában Ofelia (Ivana Baquero) a világ és a kegyetlen környezete, de főleg gonosz mostohaapja elől menekül. Szerintem nagyon érdekesek a párhuzamok a valóság és a kislány fantáziája között. Például: a díszvacsora, amiről Ofelia elkésett és ezért az anyja vacsora nélkül küldi az ágyba, és a gyerekevő szörnyeteg barlangja a gyönyörűen megterített asztallal és finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal, amikből a kislánynak nem szabadott ennie. Arról nem is szólva, hogy a szörnyeteg az asztalfőn ült, ugyanúgy, ahogy Ofelia mostohaapja.
Kicsit furcsáltam, hogy a film 16-os korhatárt kapott, hisz mégiscsak egy kislány a főszereplő és róla szól a cselekmény, de így utólag érthető a dolog, hisz a film tele van brutalitással. A brutalitás okozója persze főleg Vidal kapitány (Sergi López) Ofelia mostohapja. És nem csak a tettei gonoszak és kegyetlenek hanem a szavai is. Gondoljunk arra, mikor azt mondja az orvosnak Ofelia füle hallatára, hogy a terhes anyja nyugodtan feláldozható csak a baba maradjon életben. Bevallom annál a résznél mikor a kapitány az egyik lázadót kínozza elkapcsoltam.
Mecedes (Maribel Vardú) karaktere nagyon tetszett. Ő egy szolgálólány a katonák szálláshelyén és a lázadók összekötő embere. Ezzel ne higyétek, hogy lelőttem a poént ugyanis a nő szerepe szerintem az első pillanattól fogva nyílvánvaló. Ő nem az a kis szende lány. Nem, ha kell meg tudja védeni magát (ezt jól mutatja az a jelenet, mikor a kapitány őt akarja kivallatni) és okos is, hisz hónapokig informálta a lázadókat kapitány orra előtt.
Sok elgondolkoztató rész volt a filmben. Nekem már az első 5 percben volt egy magkapó mondat, amit Ofelia anyja mond a kislánynak: Hívd, a kapitányt apának, hisz ez csak egy szó. De tényleg “csak” egy szó? Én biztos vagyok benne, hogy nem. Aztán ott van a doktor és a kapitány párbeszéde, mikor a doktor közli a kapitánnal, hogy ő azt teszi ami helyes, nem pedig az amit mondanak neki. (persze ez ott szeben volt megfogalmazva én csak így leegyszerűsítve írom le nektek). És végül a film vége, mikor a kapitány meghal és halála előtt azt kéri Mercedestől, hogy mondják el a fiának mikor halt meg az apja, erre Mercedes közli vele: Nem, ez a gyerek még a nevedet sem fogja tudni. Aztán látszik a kapitány megtőrt arca hisz minden vágya csak egy fiú volt, aki majd a nevét viszi tovább. Szerintem nagyon szép jelenet volt.
Rég írtam ilyen sokat egy filmhez, de ez tényleg egy olyan mű volt, ami nagyon megmozgatott. Remélem, aki megnézi hasonlóan fog érezni.
A bolygó neve: Halál
2013 augusztus 3. | Szerző: teszti
Tudom, már sokszor elmondtam, hogy az első eredeti filmeket a folytatás általában nem tudja überelni. A hangsúly itt és most az ÁLTALÁBAN-on van. És hogy miért? A Bolygó neve: Halál talán tudjátok a Nyolcadik utas: A halál folytatása. És 1000x jobb mint az első film!
Nem is tudom hol kezdjem. A történet kicsit lassan indult be. Ripley hadnagy (Sigourney Wiever) és a vörös macska még mindig a fülkében alszanak, mikor egy nap rájuk találnak. Csakhogy közben az eredeti események óta eltelt 57 év. A bolygóra pedig, ahol Ripley és társai még régen megtalálták a Lényt emberek érkeznek, 50-70 család, hogy benépesítsék. Csakhogy megtalálják a tojásokat… és beüt a katasztrófa. Az első részben azt hiszed már egy Lény megölése is lehetetlen vállalkozás, erre itt megjelenik vagy 100! Plusz ott van még Anyuci is…
Szóval lassan indul be a story, de mikor beindul akkor aztán minden folyik. Vér, sav, sikítások, fegyverek dördülnek. És mikor azt hinnéd végre vége a főhőseink megmenekültek (már aki nem halt meg) a történet még rátesz egy lapáttal.
Hogy a kislány (Carrie Henn) hogyan tudott életben maradni az számomra még mindig rejtély. Minden esetre szép volt Ripley és a kislány között kialakuló kötődés. Bár én végig azt hittem lesz ebben valami turpisság például, hogy a végén kiderül a kislányba költözött be az a fő-fő Lény. De persze erről szó sincs.
Mit is mondhatnék még. Hazudnék, ha azt állítanám az én gyenge idegzetemmel nem takartam el jó párszor a szememet, de azért nem volt annyira durva, hogy már nézhetetlen legyen. Egy szóval: jó film és tessék megnézni!
Annie Hall
2013 július 25. | Szerző: teszti
Woody Allen, Woody Allen és még több Woody Allen. Ezzel a három szóval azt hiszem el is mondtam mindent a filmről. Na jó, nem egészen. Woody Allenről azt hiszem már mindenki hallott, még én is pedig az Annie Hall volt az első filmje, amit láttam. Minden esetre Fellinnihez hasonlóan nagyon vártam, hogy lássak egy filmet, amit nem csak ő rendzett, de ő is a főszereplő.
Az Annie Hallban azt hiszem nem is maga a történet a lényeg. Ami egyébként eléggé szkványos. Egy hétköznapi szerelmi kapcsoalt Alvy (Woody Allen) és Annie (Diane Keaton) között. Randiznak, egymásba szeretnek, összeköltöznek, szakjtanak, kibékülnek, megint összeköltöznek és megint szakítanak. A történet ezzel ki is merült. A film lényege sokkal inkább azok az elmélkedések, amiket W. Allen végig egészen a film végéig megoszt velünk. szokatlan módon sokszor közvetlenül a kamerába beszélve. Ezzel telejsen azt a látszatot kelti, mintha tényleg velünk beszélgetne és csak neünk szánja a mondottakat. Aztán ott van az a szokatlan rész, mikor Annievel sorban állnak a mozinál és mögöttük egy fickó a fellinni filmekről dumál erre Alvy visszabeszél neki, aztán a díszlet mögül egyszer csak elő lép Marshall McLuhan (szintén filmrendező) és az oktatja ki a nagyszájó polgárt. Itt megemljteném, hogy Allen eredetileg magát Fellinnit kérte fel a szereplésre, de a rendező visszautasította. Mindenestre érdekes megoldás egy filmben.
Másik érdekesség, hogy a történet eléggé életrajzi ichletésű. Maga Woody Allen ugynis valóban együtt élt egy darabig Diane Keatonnal, akinek az eredeti neve, most kapaszkodjatok meg, Diane Hall volt.
És végül az utolsó, számomra legérthetetlenebb, húzása Allennek az volt, hogy a filmet 5 Oscarra is jelölték, ebből 4-et meg is nyert, de Allen nem ment el az átadó ünnepségre. És hogy miért? Idézet következik: „Még ha ez valami különleges alkalom lenne, vagy ilyesmi, elmennék. De nem túlzottan érdekel egy kis kopasz emberke mozdulatlan szobra. Inkább valami olyat szeretnék, aminek hosszú, szőke hajfürtjei vannak.”
A kis szobrokat egyébként még a mai napig nem vette át, a szülei vitrénjében porosodnak. Jó, én értem hogy egyesek nem a díjakért készítik a filmjeiket, de az elismerés azért csak elismerés. Nem?
A film műfaja elvileg vígjáték, de én nem nevezném egy klasszikus nevetős filmnek. Igazából nem is nevettem el magam egyszer sem. De ez nem gond mert ettől függetlenül jó filmnek tartom, elgondolkoztató és érdekes. Csak kicist csalódás, ha leül az emebr azzal a hittel, hogy egy nevetős estének néz elébe és ehelyett elmékednie kell az élet nagy dolgain.
Film ajánló- 30 és 31. hét
2013 július 21. | Szerző: teszti
30. hét:
Hétfő: 21:00- Nyolcadik utas: A halál (film+)
0:10- Fellini: Satyricon (filmmánia)
Kedd: 1:40- Túl a barátságon (film+)
Péntek: 21:00- A jó, a rossz és a csúf (filmmánia)
Szombat: 21:20- Cherbourgi esernyők (duna)
22:00- Casino (m1)
31. hét:
Hétfő: 21:05- A bolygó neve: Halál (film+)
Péntek: 12:15- Gandhi (filmmánia)
Szombat: 19:30- Babe (tv2) ismétlés: vasárnap: 16:15
20:00- Száll a kakukk fészkére (rtl2)
Vasárnap: 0:40- A faun labirintusa (m1)
7:00- Elfújta a szél (rtl2)
Nem értem, miért kell minden jó filmet éjszaka leadni? Vagy persze ha végre van valami jó a TV- ben akkor a jó filmek mindig egy időpontban vannak 😛
Film ajánló- 29. hét
2013 július 10. | Szerző: teszti
Jövőhéten én sajnos nem leszek gép és tévé közelében (nyaralok, szóval nem kell sajnálni 😀 ) de nektek azért leírom milyen filmeket nézhettek meg a héten:
Szerda: 13:40- West Side Story (filmmánia)
Szombat: 21:00- Mad Max (film+)
A West Side Story-t a musical kedvelőknek ajánlom, egy kis amerikai stílusú Rómeó és Júlia történet, ahol nem Montaguek és Capulettek, hanem Lengyelek és Puerto Rico-iak között dúl a rivalizálás. Egyszer már belenéztem és egész jó, szóval sajnálom hogy nincs lehetőségem most az elejétől a végéig megnézni.
A Mad Max inkább talán fiúknak való, bár még nem láttam (sőt egész idáig nem is hallottam erről a filmről csak a leírásából következtetek). A jövőben játszódó akciófilmben Mel Gibsont láthatjuk még fiatalon, motoros rendőrként. Lényegében egy bosszúhadjáratról szól, amit ez a fiatal rendőr egy gengszter banda ellen folytat, akik megölték a családját. Talán hazaérek a film kezdésére és akkor én is megnézem mert egész izginek tűnik.
Jó szórakozást!
Szellemírtók
2013 július 10. | Szerző: teszti
Igen, ez a film is benne van. Bár bevallom fogalmam sincs miért, mert igaz, hogy egy jó film és a zenéje talán még a filmnél is híresebb, de hogy kihagyhatatlannak tartom-e? Hát nem feltétlenül.
Mivel nem tudtam miért került bele az 1001-be, belelapoztam a mindenttudó 1001 könyvbe. Ezt a választ kaptam: a film remekül ötvözi a speciális effekteket és a humort. Bevallom még mindig nem nagyon értettem ez miért lényeges. De aztán eszembejutott, hogy talán azért, mert a film 1984-es, mikor elkezdték egyre szélesebb körben használni a számítógépet a film készítésben, viszont egészen idáig talán (mert ez az elmélet ugye csak találgatás) csak akciófilmekben és sci-fikben alkalmazták őket. És ez volt az első film, ami viszont vígjáték volt. Így már viszonylag érthető is lehetne a listába való bekerülés.
A másik, amit a filmmel kapcsolatban, amit a könyv kiemelt a nagyszerű színészi játék. Különösen Bill Murray alakítását emelete ki, aki valljuk be tényleg fantasztikus a nagy pofájával. Persze ha valaki szereti ezt a stílust. Én szerencsére igen. Bár nem ez a kedvenc filmem tőle, szerintem a Hatalmas aranyos című filmben jobb volt.
A film szerintem egészen vicces. Főleg mikor megjelenik az óriási pillecukor baba. Meg amikor az a zöld ragacsos izé (tudom, a rajzfilmben nagyobb szerepet kapott, de nem emlékszem a nevére…) átmegy Venkmanon (Bill Murray), mire Ray (Dan Aykroyd) boldogan felkiállt, hogy: Hát ez fantasztikus! Kontaktust termetett veled!
A film persze hatalmas siker volt a 80-as években. Készült belőle folytatás is, sorozat és rajzfilm sorozat. Sőt most olvastam, hogy Aykroydék dolgoznak a harmadik részen, amit elvileg jövőre be is akarnak mutatni. Ez ügyben azért vannak fenntartásaim… Bár talán azért mert nem vagyok egy nagy 2. és 3. rész párti, ami a híres filmek folytatását illeti… általában nem sülnek el jól.
Film ajánló- 28. hét
2013 július 4. | Szerző: teszti
Itt a következő heti filmek listája:
Csütörtök: 20:15- Good bye Lennin! (m1)
Szombat: 22:35- Muriel esküvője (m1)
Nem sok, de hát jön a nyári szünet.
Nyolcadik utas: a Halál
2013 június 28. | Szerző: teszti
Nagyon vártam már ezt a filmet, ugyanis eddig két embertől kaptam hiteles leírást róla. És a két vélemény pedig szöges ellentétben állt egymással. Az egyik személy az anyukám volt, aki még 20-as éveiben látta a filmet, mikor még mozikban adták és szerinte az egyik legjobb és leghátborzongatóbb film, amit valaha látott. A másik forrásom egyik legjobb barátnőm volt, akiről tudni kell, hogy nagyon jól bírja a horrort, de erre a filmre azt mondta még ő is rettegve bújt a paplan alá. Ezek után kérdem én: Miért ne néztem volna meg?
És mi az én véleményem? Azt nem mondom, hogy a legjobb film életemben, de mindenképp izgalmas és félelmetes, nem is kicsit. A történet maga nagyon egyszerű: egy teherszállító űrhajó hét fős legénysége leszáll egy bolygón, ahonnan vészjelzéseket kapnak, de a bolygón egyik társukat megtámadja valami idegen életforma. Hogy a többiek megmentsék társuk életét felviszik magukkal a hajóra, majd felszállnak. Ám az űrben a titokzatos lény ismét lecsap… A többit azt hiszem el lehet képzelni.
Érdekesség, hogy ez volt az első olyan film, amiben nő játszotta az akcióhős szerepét. Sigourney Weaver, fantasztikusan játszik. Igazából rá is kíváncsi voltam, ugyanis eddig még csak A gorillák a ködben című filmben láttam, amiben egy gorilla kutatót játszik. Ezek után kíváncsi voltam, hogyan formázza meg az űrhajó harmadparancsnokának szerepét. És le a kalappal előtte. Amúgy is érdekes arcberendezésű nő. Nem az a tipikus szép lány, de azt hiszem egy ilyen típusú filmben elég nevetséges lenne egy szöszi cicababát berakni a főszerepbe.
Az Alien is tetszett. Nagyon félelmetes volt, főleg mikor még kicsi. Többet nem akarok mondani róla, mert ha esetleg úgy döntötök, hogy megnézitek oda lesz a meglepetés. A legnagyobb fordulatról nem is beszélve, ami a tudományos tisztről derül ki…
Azt hiszem ennyi. Sci-fi rajongóknak kötelező irodalom!
Film ajánló
2013 június 22. | Szerző: teszti
Nem tudom van-e rá igény, de gondoltam jó ötlet lenne, ha kb. heti rendszerességgel informálnálak titeket milyen filmeket láthattok az 1001-ből a tévében. Ezek között természetesen lesznek olyanok, amiket már láttam és olyanok is amiket még nem. Az egyszerűség kedvéért azokat, amiket már láttam vastagított betűvel fogom írni. Remélem nektek is tetszik az ötlet.
26. hét:
szombat (június 29.): 19:30- Indiana jones és az elveszett frigyláda rejtélye (tv2)
21:00- A tégla (film+)
vasárnap (június 30.): 0:00- Téboly (tv2)
27. hét:
csütörtök (július 4.): 23:00- Az emlékmás (film+)
szombat (júius 6.): 16:05- Aranyoskám (rtl klub)
Ponyvaregény
2013 június 12. | Szerző: teszti
Na, harmadszori nekifutásra ugyan, de végre sikerült végignéznem ezt a filmet is. Lehet, hogy velem van a baj, de számomra az egésznek nem volt se füle se farka. Ahhoz képes, hogy ez egy “igazi klasszikus” rám nem tett túl nagy hatást.
A gondom az volt vele, hogy nem értettem a különböző filmrészek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Például a kávéházi rablók története vagy Butch története. Pedig az egyes történetek még jók is lehettek volna csak így ebben a nagy összevisszaságban nem nagyon lehetett élvezni. Arról nem is szólva, hogy még az sem derül ki mi van abban a nyamvadt tásában! És engem ez szörnyen idegesít!
A másik, amin teljesen ledöbbentem az John Travolta volt. Mikor megláttam, hogy ő is játszik a filmben azt gondoltam: Ez az! Végre egy film, amiben Mr. Travolta biztos nem talál majd módot, hogy táncolhasson. Erre mi történik? Persze, hogy táncol. Egy gengszter filmben!
A sok káromkodásról inkább nem is beszélek. (összesen 265) Főleg mivel valószínűleg csak engem zavar. De még mindig jobb, mintha kisípolták volna, mert akkor az egész film csak egy nagy sípszó lenne.
Mindent összevetve: bocsi, de nekem nem tetszett. QuentinTarantino ide vagy oda.
Az emlékmás
2013 június 6. | Szerző: teszti
Na, végre hosszú idő óta először azt mondhatom itt van egy film, amit élvezet volt végignézni. Izgalmas volt, kicsit hátborzongató egy szóval minden, amit egy sci-fitől elvár az ember. Pedig nem is vagyok oda az Arnold Schwarzenegger filmekért, főleg azokért nem, amikben ilyen keményfiút játszik, de ez most nagyon tetszett.
Érdekes volt ez a jövőkép, amit a film bemutatott. Elvileg 2084-et írunk, mikor a történet játszódik, de nekem egy kicsit még túl jeleninek tűntek egyes részek. Például a háttérben felvillanó cégek reklámjai… vagy a síkképernyős mozivászonszerű tévé, amit már mi is meg tudunk vásárolni a boltokban. Arról nem is szólva, hogy már feltalálták az űrutazást, de még mindig lőfegyverrel lövöldöznek, ugyanmár… ennél azért lehetne egy kicsit nagyobb a fantáziájuk.
Azért voltak részek, amiken kiakadtam. Például mikor először megláttam Johnny taxist… hát attól a robottól kirázott a hideg. Szerintem simán beleillene egy horror filmbe. Ha készítenéenek egyet, amiben Johnny taxisok átveszik a világuralmat és inváziót indítanának én tuti sikítva rohannék ki a moziból.
A másik kiakasztó elem a különböző véres jelenetek, leszakadt karok, kettéhasadt fejek meg hasonlók… de ezt már több bejegyzésemben írtam, hogy én ezeket nem bírom szóval, aki rendszeres olvasóm, annak ez nem új információ. (ha van ilyen légysziii legalább 1 pici kommentet írjatok!!!!)
Még néhány szó a speciális effektekről. A legtöbb trükköt még a szokásos módon makettekkel és bábúkkal oldották meg. Ilyen volt például mikor a szereplők szemét kiszippantja a nyomáskülönbség. De néhány helyen már számítógépestechnikát is bevetettek, ami akkoriban még újnak számított. Például a marsi háttereket. Jó dolog a számítógép és a fejlődés. De azért azt is érdekes látni hogyan oldanak meg egy-egy problémát pusztán fantáziával és némi ügyeskedéssel.
Ha jól tudom nem rég készítettek a filmből egy felújított változatot. Sajnos nem láttam, talán egyszer majd megnézem, bár elég nehezen tudom (ismét csak) elképzelni, hogy az eredetit bármi is felül tudja múlni. Sci-fi rajongóknak kötelező irodalom!
A dolog/A valami
2013 június 1. | Szerző: teszti
Tudom, nem szoktam két címet írni a bejegyzéseimhez, de nem tudtam eldönteni melyik cím lehet az ismertebb. A film eredeti címe egyébként a The Thing, Magyarországon pedig a fenti két cím közül valamelyiken fut vagy futott. Műfaját tekintve sci-fi/horror a 80-as évekből.
Egy kicsit fentartással ültem le megnézni a filmet, hisz nem igazán vagyok oda a horror filmekért. De hogy őszinte legyek nem hatott meg különösebben ez a film. Nem volt igazán félelmetes inkább undorítónak mondanám. Ahogy a lény támadása után az emberek szétrombantak meg csúsztak és másztak azok a ronda nyálkás csápok, hát pfúj! De azért lenyűgöző, hogy akkor régen a 80-as években amikor még nem használták a különböző számítógépes technikákat, képesek voltak ilyen élethűen ábrázolni a ronda földönkívüli létformát. Tudom, ezt már más filmeknél is írtam, talán többször is, de nem tehetek róla, tényleg lenyűgözőnek tartom.
Egy kicsit azért meglep, hogy ez a film bekerült az 1001 film közé, azt olvastam ugyanis, hogy nem volt különösebben nagy sikere, hisz egyidőben került a mozikba az E.T.-vel, ami ugye egy sokkal pozitívabb képet ad a földönkívüliekről, de azért egy idő után ez a film is népes rajongótáborra tett szert.
A sci-fi rajongóknak azért tudom ajánlani, de azért nem tartom különösebben kihagyhatatlan műnek. Főleg mivel kutyákat gyilkolásznak benne.
Másnaposok
2013 május 12. | Szerző: teszti
Ez a film egy kicsit beteg. Na, jó nagyon is az. Igazság szerint már vártam, hogy megnézhessem mert szinte az összes ismerősöm azt mondta milyen jó film és nekik mennyire tetszett. Végülis nem volt rossz. A történetet nagyjából ismertem. 4 férfi elutazik Las Vegasba az egyikük legénybúcsújára, de másnap reggel teljes filmszakadással ébrednek. A vőlegény pedig szőrén szálán eltűnt. Így a haverjai elindulnak kideríteni mi is történt velük az éjjel és persze megtalálni eltűnt barátjukat. Lehet, hogy velem van a gond, de nekem ez a sztori kicsit unalmasnak tűnt így első hallásra. De végülis jókat derűltem a film egyes poénjain. De azt hiszem a legjobban az mozgatott, azért vártam izgatottan a történéseket mert kíváncsi voltam vajon hova is tűnt el Doug (Justin Bartha)?
Mit is írhatnék még? Találtam néhány érdekességet a filmről. Például, hogy a forgatás összesen 15 napig tartott, ami szerintem egy másfélórás filmhez viszonyítva elég rövid. A mnásik érdekesség, hogy Stu (Ed Helms) hiányzó fogát nem kellékekkel vagy vizuális effektusokkal oldották meg (ahogy én és szerintem a legtöbb néző gondolta), hanem úgy, hogy a színésznek eredetileg nem nőtt ki az egyik metszőfoga és ezt egy pótlással rejtették el. A forgatás idejére ezt a pótlást eltávolították. Azért ezt holywoodi színészként bevállalni…
A másik dolog ami meglepett, hogy a film valós események ihlették meg. Méghozzá az egyik producer barátjával történt meg, hogy elutazott Las Vegasba a saját legénybúcsújára, amiből aztán semmire sem emlékezett. Másnap egy sztriptízklubból egy igen nagy összegű számla érkezett, amit ki kellett fizetnie. Persze a mi filmünk főhőseivel ennél sokkal durvább dolgok történtek.
Az első filmet elég hamar követték a folytatások. Mivel nem láttam őket fogalmam sincs milyenre sikerültek, de így látatlanul elég nehezen tudom elképzelni, hogy készülhetett olyan folytatás, ami felülmúlja az eredetit.
Beverly Hills-i zsaru
2013 április 6. | Szerző: teszti
Igazából nem tudm mit írjak erről a filmről. Nem nagyon mozgatott meg egy jó kis akció-vígjáték, ami pont arra jó, hogy eltöltsünk valahogy egy unalmasnak ígérkező estét.
Mindenesetre kellemes változatosság volt Eddie Murphyt se nem kövér férfiként, sem idiótán vigyorgó tökfejként látni. Érdekes, hogy a szerepet eredetileg nem neki, hanem Sylvester Stallonénak szánták, bár akkor a film egészen más irányba ment volna el. Sokkal több lett volna a durva verekedős-lövöldözős jelenet. E. Murphy inkább a humoros beszólások irányába vitte el a filmet, ami miatt végülis a letöbben szeretik.
A másik dolog, amit biztos mindenki ismer a film zenéje. A zenét Harold Faltelmeyer szerezte és az egyik legfülbemászóbb film betétdal lett belőle a film történetben.
Egy kicsit furcsálltam, hogy a filmből hiányzik az amerikai filmekre annyira jellemző szerelmi szál. Volt benne valami lány, de ő inkább olyan barátfélének tűnt, még csak egy csók sem csattant el.
Azt hiszem erről a filmről ennyi. Mondom, egész jó volt, de nem pusztultam volna bele, ha soha nem látom.
Film ajánló- 33. hét
2013 augusztus 7. | Szerző: teszti
A 32. hétről (vagyis a mostaniról) nem nagyon volt mit írnom egyedül tegnap volt a Faun labirintusa, amit én meg is néztem de a hét további részében nem maradtok le semmiről.
De most nézzük a 33. hetet:
szerda: 2:30- Nulladik óra (tv2)
péntek: 11:10- A nagy balhé (film+)
szombat: 21:10- Bonnie és Clyde (dunatv)
21:00- Szellemírtók (film+) ismétlés: másnap 16:30
vasárnap: 0:20- Ryan közlegény megmentése (tv2)
Oldal ajánlása emailben
X