A zene vonat

2014 március 1. | Szerző: teszti

Tudom, már régen hallattam magamról, de épp nagy gyakorlaton vagyok, plusz vészesen közeledik a szakdoga leadás határideje szóval eléggé elvagyo havazva 😛

De nem rég láttam a tévéújságba egy filmet az 1001-ből amit már rég meg akartam nézni így szakítottam rá némi időt. Helyesbítek, nem magát a filmet akartam rég megnézni, hanem a filmben szereplő férfi színészt. Az illető pedig nem más, mint Fred Astaire! Nem tudom hányan ismeritek, én is egészen idáig csupán annyit tudtam róla, hogy zenés-táncos színész és valami eszméletlenül táncol. Jó táncosokból szerencsére sosincs hiány. Ott van Gene Kelly, vagy John Travolta. De Fred Astaire neve valahogy szimbólummá vált a filmművészet történetében. Itt volt tehát az ideje, hogy sorra kerüljön egy film a sztepptánc nagy ágyújától.

 Maga a zene vonat cselekménye elég egyszerű. Lényegében egy brodway musical születéésről szól, ahol úgy tűnik minden összejön. Nagyszerű szövegíró páros, csodás rendező, egy kiöregedett film legenda (akit természetesen Astaire alakít) és egy gyönyörű balerina összefog, hogy megfelejenek az akkori trendeknek, elvárásoknak. És mi lesz a vége? Természetesen teljes bukás. Mert mint kiderül a filmből is (és szerintem ez egy nagyon szép tanulság) a közönségnek nem mást akar, nem mást vár el a színháztól és a színészektől mint a szórakoztatás. Ez most így talán ködösnek hangzik de ha megnézitek a filmet megértitek. De természetesen ahogy egy jó amerikai filmhez illik itt is happy end a vége, és a borzalmas musicalből végül kasszasiker lesz. És ahogy már lenni szokott a két főhős is egymásra talál.

Nem mondom, hogy kihagyhatatlan film, számomra a story kicsit össze-visszának, kidolgozatlannak tűnt, de kétség kívül szórakoztató. Főleg azoknak akik szeretik a pörgős táncbetéteket és jó kis musical dalokat azoknak nagyon tudom ajánlani. Az viszont mindenkép le szeretném szögezni, hogy Fred Astaire minden képkockán bebizonyította, hogy ő a holywoody filmtörténet egyik igazi csillaga.

Szombat esti láz

2012 március 13. | Szerző: teszti

Sokszor hallottam, hogy a Szombat esti láz egy kultuszfilm és mindenképp meg kell néznem mert az általános műveltség része. Hát én ezt “nagy” filmet három sorban így jellemezném:
eleje: uncsiiiiii
közepe: jó
vége: nagy-nagy-nagy csalódás

Az elejénél higyétek el, hogy nem túloztam. 10 percen keresztül mást sem bámultam mint, hogy John Travolta milyen “cool”-on járkál az utcán és, hogy fél órán keresztül lövi be a haját. És mindezt egyetlen pici fecskében. (mondjuk, mivel akkor még nem volt rajta egyetlen fölös kiló se és nagyon kisportólt volt talán ez a momentum nem olyan nagy baj…) Úgy látszik az amerikaiak fecskék iránti utálata még nem kezdődött el.

Ami mégis a legjobban kiakasztott az az a rengeteg piperkőc fiú. Nem akarom én bántani a 70-es éveket, hisz mégis csak akkor voltak fiatalok az én szüleim is, de könyörgöm… hogy néznek ki azok a fiúk? Csillogó-villogó ingek, sarkas cipők és azok a zselétől csöpögő frizurák… hát szörnyű.

Az azért igaz, hogy a film zenéi nagyon jók. John Travolta hihetetlenül jól táncol a táncolós részek nagyon jók voltak. Egyébként ez volt az a film, amivel befutott és rögtön a film után már le is szerződtették a Grease-re, ami viszont szerintem nagyon jó film.

Azt végig sejtettem, hogy azzal a Bobby gyerekkel történni fog valami. Először azt hittem, hogy öngyilkos lesz mert nem akarja feleségül venni a barátnőjét, akit felcsinált. Aztán azt hittem bevallja, hogy meleg és szerelmes Tonyba (John Travolta). Egyik sejtésem sem jött be, de hogy mi történt Bobbyval azt nem mondom meg, mert nem akarom lelőni a poént.

És végül ott van a “szerelmi” szál is. Már ha annak lehet nevezni. A film végig elhiteti velünk, hogy igen, Stephanie és Tony egymásnak lett teremtve és a film végén beteljesül a nagy szerelem! Erre mit kapunk? “Maradjunk barátok”. Ezért izgultam én annyit, hogy mi lesz velük? Hát nagyon köszönöm.

Óz, a csodák csodája

2012 március 3. | Szerző: teszti

Már nagyon-nagyon rég nem láttam ezt a filmet. Pedig kiskoromban nagyon szerettem, sőt még most, hogy annyi év után újra megnéztem még mindig nagyon tetszik.

A főszerepben Judy Garlanddal, aki 17 évesen ezzel a filmmel kezdte el karrierjét, ami sajnos nem tartott túl sokáig. Alig 47 évesen, gyógyszer túladagolásban halt meg. Bár ezen kívül más filmjét még nem láttam, de ha már 17 évesen ilyen remek színésznő volt, akkor nagyon sajnálatos, hogy ilyen korán hunyt el.

A film történetét azt hiszem majdnem mindenki ismeri. L. Frank Baum népszerű könyvének a feldolgozása és bár sok helyen változtattak az eredeti történeten ez szerintem nem von le a film értékéből. A film még nálunk is olyan sikeres volt, hogy összesen 4 fordítást és szinkronizálást élt meg. A legutóbbit 2000-ben készítették, de én videóról az 1992-es szinkronnal láttam, ahol a főszereplőnek, Dorothynak (Judy Garland) Szinetár Dóra adja a hangját.

A film egyébként mind zeneileg, mind a poénokat tekintve nagyon élvezetes. A kedvenc jelenetem, mikor a Gyáva Oroszlán (Bert Lahr) megjelenik a színen, le is írom a kedvenc poénomat:
“- Nézzétek milyen karikásak a szemeim már egy hete nem aludtam.
– Miért nem számolsz birkákat?
– Attól még csak rosszabb, mert a birkáktól is félek!”

Emlékszem, kiskoromban nagyon féltem a gonosz boszorkánytól (Margaret Hamilton) és annál a résznél, mikor Dorothy be van zárva a kastélyába és egyre csak pörögnek a homokszemek a homokórában… a lány 3 barátja siet megmenteni őt, mert ha az utolsó szem is lepörög Dorothy meghal. Még most is borsódzik a hátam, így 22 évesen is.

A film másik érdekessége, hogy az eleje és a vége, vagyis mikor Dorothy otthon van Kansasban fekete-fehér, míg az Óz világában felvett részek színesek .Szerintem nagyon jó ötlet. Ezzel csak kihangsúlyozzák a mese/álom világ és a valódi világ közti különbségeket. Az is nagyon tetszik, hogy a könyvvel ellentétben itt úgy van beállítva, hogy Dorothy igazából csak álmodja az egészet és a saját családját álmodja bele a szereplőkbe.

És ismét itt van egy film, amiért rajongok és amit csak ajánlani tudok, hiába mese szerintem a felnőtteknek is látnia kell.

Moulin Rouge!

2012 február 29. | Szerző: teszti

Nagyon szeretem a musicaleket, szerintem ez már az Ének az esőben bejegyzésemből is kitűnt így nagyon lelkesen ültem le a tévé elé, hogy megnézzem ezt a már sokat emlegetett filmet, amit még sosem láttam.

Kicsit fentartással voltam a zene iránt, mint minden olyan filmnél, ahol híres hollywoodi színészek csillogtatják meg ének tudásukat és ahogy már a Mamma miában is láthattuk ez nem mindig jó ötlet. (bocsi Pierce…) De itt kellemesen csalódtam. Nicole Kidman és Ewan McGregor nagyon szépen énekeltek és a koreográfia is rendben volt.

Ewan McGregort én eddig csak a Csillagok Háborúja filmekben láttam (ő volt a fiatal Obi van) de eddig inkább semleges voltam vele szemben. Nem volt vele bajom, de nem is voltam elájulva. Hát ez a film most megmutatta, hogy E. McGregor nem csak, hogy jóképű, legalábbis így szakáll nélkül, de remek színész is. Nicol Kidmanről már nem is beszélek. Egyébként ezért az alakításáért még Oscar jelölést is kapott, teljesen jogosan.

Az egyetlen gondom a filmmel az volt, hogy rögtön az elején közölték a film végét. Eleve egy mélabús, szürke környezetbe csöppenünk bele, amivel még nem is lenne baj, de aztán a főszereplő Christian (Ewan McGregor) első mondata ez: “Beleszerettem egy lányba, de aztán meghalt.” vagy valami ilyesmi. És ezzel rögtön megtudjuk, hogy a szerelemnek és egyben a filmnek nem lesz jó vége.

Azt hiszem azt is meg kell jegyezni, hogy a film elég modern felfogású, aminek én ugyan nem vagyok a híve, de ebben a filmben mégis nagyon jól összehozták a dolgot. A klasszikus musical zenét nagyon jól ötvözték a modern zenékkel és egy kis komikával is fűszerezték.

Egy kicsit beszéljünk a gonosz Hercegről (Richard Roxburgh) is. Hogy sikerült találniuk egy ilyen ellenszenves pasast azt nem tudom, de nekem a hideg futkosott a hátamon tőle főleg mikor meg akarta erőszakolni szegény Sathint (Nicole Kidman).

Egy biztos: ezt a filmet mindenképp látnom kell még egyszer!