A zene vonat

2014 március 1. | Szerző: teszti

Tudom, már régen hallattam magamról, de épp nagy gyakorlaton vagyok, plusz vészesen közeledik a szakdoga leadás határideje szóval eléggé elvagyo havazva 😛

De nem rég láttam a tévéújságba egy filmet az 1001-ből amit már rég meg akartam nézni így szakítottam rá némi időt. Helyesbítek, nem magát a filmet akartam rég megnézni, hanem a filmben szereplő férfi színészt. Az illető pedig nem más, mint Fred Astaire! Nem tudom hányan ismeritek, én is egészen idáig csupán annyit tudtam róla, hogy zenés-táncos színész és valami eszméletlenül táncol. Jó táncosokból szerencsére sosincs hiány. Ott van Gene Kelly, vagy John Travolta. De Fred Astaire neve valahogy szimbólummá vált a filmművészet történetében. Itt volt tehát az ideje, hogy sorra kerüljön egy film a sztepptánc nagy ágyújától.

 Maga a zene vonat cselekménye elég egyszerű. Lényegében egy brodway musical születéésről szól, ahol úgy tűnik minden összejön. Nagyszerű szövegíró páros, csodás rendező, egy kiöregedett film legenda (akit természetesen Astaire alakít) és egy gyönyörű balerina összefog, hogy megfelejenek az akkori trendeknek, elvárásoknak. És mi lesz a vége? Természetesen teljes bukás. Mert mint kiderül a filmből is (és szerintem ez egy nagyon szép tanulság) a közönségnek nem mást akar, nem mást vár el a színháztól és a színészektől mint a szórakoztatás. Ez most így talán ködösnek hangzik de ha megnézitek a filmet megértitek. De természetesen ahogy egy jó amerikai filmhez illik itt is happy end a vége, és a borzalmas musicalből végül kasszasiker lesz. És ahogy már lenni szokott a két főhős is egymásra talál.

Nem mondom, hogy kihagyhatatlan film, számomra a story kicsit össze-visszának, kidolgozatlannak tűnt, de kétség kívül szórakoztató. Főleg azoknak akik szeretik a pörgős táncbetéteket és jó kis musical dalokat azoknak nagyon tudom ajánlani. Az viszont mindenkép le szeretném szögezni, hogy Fred Astaire minden képkockán bebizonyította, hogy ő a holywoody filmtörténet egyik igazi csillaga.

Szombat esti láz

2012 március 13. | Szerző: teszti

Sokszor hallottam, hogy a Szombat esti láz egy kultuszfilm és mindenképp meg kell néznem mert az általános műveltség része. Hát én ezt “nagy” filmet három sorban így jellemezném:
eleje: uncsiiiiii
közepe: jó
vége: nagy-nagy-nagy csalódás

Az elejénél higyétek el, hogy nem túloztam. 10 percen keresztül mást sem bámultam mint, hogy John Travolta milyen “cool”-on járkál az utcán és, hogy fél órán keresztül lövi be a haját. És mindezt egyetlen pici fecskében. (mondjuk, mivel akkor még nem volt rajta egyetlen fölös kiló se és nagyon kisportólt volt talán ez a momentum nem olyan nagy baj…) Úgy látszik az amerikaiak fecskék iránti utálata még nem kezdődött el.

Ami mégis a legjobban kiakasztott az az a rengeteg piperkőc fiú. Nem akarom én bántani a 70-es éveket, hisz mégis csak akkor voltak fiatalok az én szüleim is, de könyörgöm… hogy néznek ki azok a fiúk? Csillogó-villogó ingek, sarkas cipők és azok a zselétől csöpögő frizurák… hát szörnyű.

Az azért igaz, hogy a film zenéi nagyon jók. John Travolta hihetetlenül jól táncol a táncolós részek nagyon jók voltak. Egyébként ez volt az a film, amivel befutott és rögtön a film után már le is szerződtették a Grease-re, ami viszont szerintem nagyon jó film.

Azt végig sejtettem, hogy azzal a Bobby gyerekkel történni fog valami. Először azt hittem, hogy öngyilkos lesz mert nem akarja feleségül venni a barátnőjét, akit felcsinált. Aztán azt hittem bevallja, hogy meleg és szerelmes Tonyba (John Travolta). Egyik sejtésem sem jött be, de hogy mi történt Bobbyval azt nem mondom meg, mert nem akarom lelőni a poént.

És végül ott van a “szerelmi” szál is. Már ha annak lehet nevezni. A film végig elhiteti velünk, hogy igen, Stephanie és Tony egymásnak lett teremtve és a film végén beteljesül a nagy szerelem! Erre mit kapunk? “Maradjunk barátok”. Ezért izgultam én annyit, hogy mi lesz velük? Hát nagyon köszönöm.