Becstelen brigantyk

2013 augusztus 21. | Szerző: teszti

Hát ez nem lesz a kedvenc filmem, az biztos. A Becstelen brigantyk rendezője, akár csak a Ponyveregénynek Quentin Tarantino és ebből is látszik, hogy nem voltam oda a filmért, de ennek a filmnek legalább volt valami értelme nem úgy mint a Ponyvaregénynek, aminek se füle se farka.

A történet röviden: A második világháború idején 8 amerikai zsidó katona érkezik a megszállt Franciaországba a feladatuk pedig az, hogy annyi nácit öljenek meg és skalpoljanak meg amennyit csak tudnak. Közben egy párizsi mozi tulajdonosa egy fiatal zsidó lány arra készül, hogy az egész német tisztikart meggyilkolja egy film premierjén. A két szál aztán a premier estéjén összefut: folyik a vér, robbannak a bombák és minden ami kell.

Beszéljünk kicsit a színészekről. Szerepel a filmben többek között Brad Pitt (Aldo Rain), Gedeon Burkhard (őt a Rex felügyelő című sorozatból ismerhetitek), Melanie Laurent a zsidó lány és Christoph Waltz a főgonosz Hans Landa szerepében, utóbbi alakításáért meg is kapta az Oscar díjat. Érdekesség, hogy erre a szerepre a rendező eredetileg Leonardo Di Capriót szerette volna felkérni, de végül a német származású színész mellett döntött. És nem is döntött rosszul Waltz ugyanis remekül alakítja a kegyetlen náci tisztet.

A történet maga egyébként izgalmas volt, nekem egyedül az nem tetszett, hogy már morbid módon brutálissá tették. Például az, hogy az amerikai katonák megskalpolják a halott németeket kifejezetten szörnyű volt (főleg hogy még premier plánban végig is kell nézni a műveletet). Aztán ott volt az a jelenet, mikor a Medve zsidóként elhíresült amerikai katona (Eli Roth) agyon ver egy baseball ütővel egy németet. Szörnyű. Nem bírom ezt a fajta brutalitást.A finálé, leszámítva, hogy az egész csak egy rendező agyszüleménye és semmiféle történelmi alapja nincs, egész látványos és izgalmas.

A Tarantino rajongóktól szeretnék bocsánatot kérni de nekem ő továbbra sem lesz a kedvencem. A munkássága lehet, hogy sokaknak szól, de nekem biztos nem.

A faun labirintusa

2013 augusztus 7. | Szerző: teszti

Ez egy nagyon szép, de nagyon szomorú film. Régóta először ez volt az a film, ami teljesen lekötött. Úgy képzeljétek el, hogy tegnap éjjel alváshoz készülődtem, de gondoltam legyen, egy picit belekukkantok. A vége az lett, hogy úgy néztem végig a filmet, hogy eszembe sem jutott az alvás, vagy a fáradtság egészen addig, míg meg nem jelent a “vége” felirat.

A történet röviden: a film Spanyolországban játszódik, Ofelia és a terhes anyja a nő 2. férjének táborába érkeznek. Dúl a katonák és a felkelők között a csatározás. Ebben a brutális világban Ofelia a saját fantázia világába menekül.

Eleve szeretem az oyan filmeket, amik félig a valóságban félig egy fantázia szülte világban játszódik. Ez a film is kicsit olyan, mint például az Alice csodaországban vagy a Híd Terabitia földjére csak éppen míg ezekben a főszereplő(k) a szürke hétköznapok elől menekülnek a fantázia világba, addig a Faun labirintusában Ofelia (Ivana Baquero) a világ és a kegyetlen környezete, de főleg gonosz mostohaapja elől menekül. Szerintem nagyon érdekesek a párhuzamok a valóság és a kislány fantáziája között. Például: a díszvacsora, amiről Ofelia elkésett és ezért az anyja vacsora nélkül küldi az ágyba, és a gyerekevő szörnyeteg barlangja a gyönyörűen megterített asztallal és finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal, amikből a kislánynak nem szabadott ennie. Arról nem is szólva, hogy a szörnyeteg az asztalfőn ült, ugyanúgy, ahogy Ofelia mostohaapja.

Kicsit furcsáltam, hogy a film 16-os korhatárt kapott, hisz mégiscsak egy kislány a főszereplő és róla szól a cselekmény, de így utólag érthető a dolog, hisz a film tele van brutalitással. A brutalitás okozója persze főleg Vidal kapitány (Sergi López) Ofelia mostohapja. És nem csak a tettei gonoszak és kegyetlenek hanem a szavai is. Gondoljunk arra, mikor azt mondja az orvosnak Ofelia füle hallatára, hogy a terhes anyja nyugodtan feláldozható csak a baba maradjon életben. Bevallom annál a résznél mikor a kapitány az egyik lázadót kínozza elkapcsoltam.

Mecedes (Maribel Vardú) karaktere nagyon tetszett. Ő egy szolgálólány a katonák szálláshelyén és a lázadók összekötő embere. Ezzel ne higyétek, hogy lelőttem a poént ugyanis a nő szerepe szerintem az első pillanattól fogva nyílvánvaló. Ő nem az a kis szende lány. Nem, ha kell meg tudja védeni magát (ezt jól mutatja az a jelenet, mikor a kapitány őt akarja kivallatni) és okos is, hisz hónapokig informálta a lázadókat  kapitány orra előtt.

Sok elgondolkoztató rész volt a filmben. Nekem már az első 5 percben volt egy magkapó mondat, amit Ofelia anyja mond a kislánynak: Hívd, a kapitányt apának, hisz ez csak egy szó. De tényleg “csak” egy szó? Én biztos vagyok benne, hogy nem. Aztán ott van a doktor és a kapitány párbeszéde, mikor a doktor közli a kapitánnal, hogy ő azt teszi ami helyes, nem pedig az amit mondanak neki. (persze ez ott szeben volt megfogalmazva én csak így leegyszerűsítve írom le nektek). És végül a film vége, mikor a kapitány meghal és halála előtt azt kéri Mercedestől, hogy mondják el a fiának mikor halt meg az apja, erre Mercedes közli vele: Nem, ez a gyerek még a nevedet sem fogja tudni. Aztán látszik a kapitány megtőrt arca hisz minden vágya csak egy fiú volt, aki majd a nevét viszi tovább. Szerintem nagyon szép jelenet volt.

Rég írtam ilyen sokat egy filmhez, de ez tényleg egy olyan mű volt, ami nagyon megmozgatott. Remélem, aki megnézi hasonlóan fog érezni.

A rettenthetetlen

2013 március 31. | Szerző: teszti

Mel Gibson nem tartozik a kedvenc színészeim közé, de azt azért elismerem, hogy ezt a filme nagyont jól megcsinálta. Egy kicsit mindig furcsáltam azokat a filmeket, amikben a rendező játsza egyben a főszerepet is, de ennek az filmnek az esetében működik a dolog. Az egyetlen ami nem tetszik, hogy úgy látszik Mr. Gibson igen csak szereti azokat a jelenteket, amiben kínoznak valakit. Gondoljunk csak a Passióra, ami Jézus szenvedéseit dolgozza fel, ennél a filmnél nem volt semmi gondom a film brutalitását elég jól tudtam kezelni egészen a film utolsó negyedórájáig, ahol is William Wallacet kivégzik. Hát az a rész iszonyatos volt. Nem elég, hogy szerencsétlen embert felakasztották, kinyújtották, fölvagdosták aztán még lefejezték és végül felnégyelték. Szörnyű volt. (jó, a fölvagdosós részben nem vagyok biztos hogy történt ott ugyanis szégyenszemre elkapcsoltam a tévét)

Mindezek ellenére a film szerintem nagyon jó volt, brutális, de jó. A szerelmiszálat is nagyon megindítónak találtam. Persze ennek szomorú vége lett, de kellemes változatosság volt a megszokott amerikai szerelmi történetekhez képest. A hercegnő (Sophie Marceau) karaktere is tetszet, bár elég kiszámítható volt a történet alakulása.

Aztán ott van a “főgonosz” I. Edward király (Patrick McGoohan) akit a filmben csak Nyakiglábként emlegetnek. A film elején azt hittem ő csak valami kis mellékszereplő lesz. Jó, ő gonosz király, de azt hittem majd csak megbújik a háttérben. Ehhez képest a történet nagyon jól megmutatta milyen szörnyű ember volt. Főleg a falkirki csata alatt mutatott viselkedése rendített meg legjobban. Mikor azt mondta az nyíl drága dolog így ne küdjék csatába az íjászokat, hanem küldjék inkább az íreket, mivel a hullák nem kerülek semmibe… ha ez nem mutatja a kegyetlenségét, akkor nem tudom, hogy mi.

Érzékenyebb lányoknak azt ajánlom inkább fiú társasággal nézzétek meg a filmet. El kellhet a támogatás a sok vérontás között.

A nagy szökés

2012 április 22. | Szerző: teszti

És elérkeztünk az első ismétléshez. Persze nem egy már megnézett filmet néztem meg újból. De ez az első olyan film, amiben szerepel egy olyan színész, akitől már néztem filmet. Igen, kedves olvasók Steve McQeen újabb háborús filmje következik.

Nagyon szeretem ezt a filmet. A legjobb háborús film, amit valaha láttam (nem mintha olyan sokat láttam volna, de akkor is). A film igaz történeten alapul. Egyszer azt hiszem még egy dokumentum filmet is láttam róla, amiben azok a katonák is szerepeltek és mesélték el élményeiket, akik valóban részt vettek a nagy szökésben. A történet egyébként szerintem elég hihetetlen. Abszurdumnak tűnik 250 ember kiszöktetése egyetlen fogolytáborból egy éjszaka alatt. Mégis volt, aki megpróbálta.

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a film megértéséhez némi történelmi ismeret nagyonis szükséges. Emlékszem, mikor először láttam nem értettem mégis mi különbség van a Luftwaffe, az SS és a Gestapo között. Hisz mindegyik német szervezet, és mindegyik a katonasághoz tartozik. Aztán később fel lettem világosítva, hogy bizony nagy-nagy különbségek voltak közöttük. Bár ez azért már a filmből is érezhető.

És Steve McQeen ismét csak egy rabot alakít. Egy rabot, aki folyton meg akar szökni és, aki folyton magánzárkába kerül. Nem ismerős? Úgy tűnik nagyon fekszik neki ez a szerep, hisz ha valaki emlékszik a Pillangó című filmben is hasonló szereplőt alakított. De S. MacQeen melett más nagyszerű színészek is láthatók a filmben. Richard Attenboroughról már szintén írtam a Gandhi film kapcsán, csakhogy amíg ott a rendezői tehetségét csillogtatta meg, itt mint színész nyújt lenyűgöző alakítást. Még így is, hogy az általa alakított Bartlet szerintem az egyik legunszimpatikusabb szereplő az egész filmben. Aztán ott van Charles Bronson… A nagy világítóan kék szemeivel és hatalmas muszklijával… ráadásul szerintem ő játsza az egyik legcsodálnivalóbb karaktert, Dannyt, aki bár klausztrofóbiás mégis kiásott 17 alagútat, hogy haza juthasson. A csodás szereposztás mellett a film érdekessége, hogy a szereplők között egyetlen nő sincs. Ez nekünk lányoknak csak jó, így nyugodtan legeltethetjük a szemünket a jóképű pasik sokaságán…

A film egyébként nagyon megindító. Majd összeszorult a szívem, mikor az a sok katona egymás után halt meg. Szerencsére a kedvenc szereplőim mind életben maradtak, kivéve szegény Blythe-ot, aki nem elég, hogy megvakul a film közepén, de a végén még meg is hal. Ráadásul mindez egy lépésre a svájci határtól… Vagy mikor Ashley Pit csak azért hal meg, hogy a társai ne bukjanak le… olyan szomorú.

Mindet összevetve tényleg nagyon jó film, tele nagyszerű jelenetekkel és szereplőkkel. Még az is nyugodtan nézze meg, aki egyébként nem szereti a háborús filmeket, mert hogy tele vannak vérfürdővel és brutalitással. Itt ezek az elemek csak nagyon finoman, mondhatni rejtve vannak jelen, és amit én nagyon szeretek egy filmben, hogy igazán elgondolkodtató. Egy estét mindenki szánjon rá.