Ponyvaregény

2013 június 12. | Szerző: teszti

Na, harmadszori nekifutásra ugyan, de végre sikerült végignéznem ezt a filmet is. Lehet, hogy velem van a baj, de számomra az egésznek nem volt se füle se farka. Ahhoz képes, hogy ez egy “igazi klasszikus” rám nem tett túl nagy hatást.

A gondom az volt vele, hogy nem értettem a különböző filmrészek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Például a kávéházi rablók története vagy Butch története. Pedig az egyes történetek még jók is lehettek volna csak így ebben a nagy összevisszaságban nem nagyon lehetett élvezni. Arról nem is szólva, hogy még az sem derül ki mi van abban a nyamvadt tásában! És engem ez szörnyen idegesít!

A másik, amin teljesen ledöbbentem az John Travolta volt. Mikor megláttam, hogy ő is játszik a filmben azt gondoltam: Ez az! Végre egy film, amiben Mr. Travolta biztos nem talál majd módot, hogy táncolhasson. Erre mi történik? Persze, hogy táncol. Egy gengszter filmben!

A sok káromkodásról inkább nem is beszélek. (összesen 265) Főleg mivel valószínűleg csak engem zavar. De még mindig jobb, mintha kisípolták volna, mert akkor az egész film csak egy nagy sípszó lenne.

Mindent összevetve: bocsi, de nekem nem tetszett. QuentinTarantino ide vagy oda. 

A sebhelyesarcú

2013 február 8. | Szerző: teszti

Ez a film nagyon durva volt. Persze mi mást is várhatunk egy gengszterfilmtől. Pedig a történet elég becsapósan indul. Kubai menekültek érkeznek Amerikába, mindezt olyan képekkel mutatják be, mintha egy dokkumentumfilmbe csöppentünk volna. Aztán egyszer csak egy drogbanda tanyáján találjuk magunkat, ahol láncfűrésszel vagdossák szét az embereket…

Tony Montana (Al Pacino) egész biztos nem lesz a kedvenc főhősöm. Számomra egy kicsit ellentmondásos volt. Az elején inkább egy közönséges gyilkosnak tűnt, aki faragatlan és nem úgy tűnnik, hogy sok ész szorult belé. Aztán ahogy halad a történet Miami legnagyobb drogbárójává növi ki magát, tehát akkor még sem lehetett tök hülye. Egyre több hatalomra tesz szert de ahogy a hatalma nő úgy csökken az embereibe vetett bizalma. Végül odáig fajul a dolog, hogy már a legrégibb és legjobb barátjában sem bízik meg, pedig az semmivel sem szolgált rá a bizalmatlanságára.

Hogy volt-e szerelmi szál a történetben, azt őszintén szólva nem tudom eldönteni. Azt hiszem Tony szerette Elvirát (Michelle Pfeiffer), de hogy a nő őszintén viszonozta-e a szerelmét? Tényleg nem tudom. Kimutatni mindenesetre nem mutatta ki. Nekem úgy tűnt inkább csak a pénzre hajtott.

Mivel gengszter filmről van szó természetesen jó nagy adag erőszakot és öldöklést nézhetünk végig. Szóval az érzékenyebb embereknek nem ajánlom, valószínűleg én se néztem volna meg, ha nincs benne a listában. De benne volt, szóval megnéztem és nem mondom, hogy nem volt izgalmas, de azért nem valószínű, hogy leülök mégegyszer, hogy újra megnézzem.

A nagy balhé

2012 október 20. | Szerző: teszti

Hát ez egy nagyon jó kis film volt. Már rég írtam ilyet, szóval azt hiszem mondanom se kell, hogy nagy felüdülés volt az eddigi drámákhoz képest. Persze mit is várhatnánk egy olyan filmtől, ami a chicagoi gengszter világban játszódik és olyan hírességek szerepelnek benne, mint a vakítóan kék szemű Paul Newman és a búzaszőke hajú Robert Redford. Már mindkettőjüket láttam más-más filmekben, de így együtt, hát nagyon jó párosítás volt.

A filmben egyébként az tetszett a legjobban, ahogy a gengszterek átvágják egymást. Jó példa erre a póker parti, amit Henry (Paul Newman) és a főellenség Lonnegan (Robert Shaw) játszottak. Ott sem az volt a kérdés, hogy ki a jobb pókerjátékos, hanem, hogy ki az ügyesebb csaló. De a legjobb a film fináléja volt. Én ott és akkor tényleg azt hittem, hogy a fiúk meghaltak. Aztán meg olyan jót nevettem, mikor kiderült, hogy fenéket haltak meg csak ez is az átverés része volt. Arról nem is szólva, mikor kiderült, hogy ki a megbízott bérgyilkos! Sose találtam volna ki.

A film díszlete és látvány világa is nagyon tetszett. Egy klasszikus gengszter film. Kicsit engem az Oscar című filmre emlékeztetett, ami szintén nagy kedvenc. (a Sylvester Stallonésra gondolok, nem a Louie de Funesesre) A piszkos kis utcák, sötét sikátorok, bérházak, szalonok… Nem csoda, hogy a film megkapta érte az Ocsar-díjat.

Egy biztos, ezt a filmet még biztos meg fogom nézni és nem csak egyszer hanem ahányszor csak lehetőségem lesz rá.