A faun labirintusa
2013 augusztus 7. | Szerző: teszti
Ez egy nagyon szép, de nagyon szomorú film. Régóta először ez volt az a film, ami teljesen lekötött. Úgy képzeljétek el, hogy tegnap éjjel alváshoz készülődtem, de gondoltam legyen, egy picit belekukkantok. A vége az lett, hogy úgy néztem végig a filmet, hogy eszembe sem jutott az alvás, vagy a fáradtság egészen addig, míg meg nem jelent a “vége” felirat.
A történet röviden: a film Spanyolországban játszódik, Ofelia és a terhes anyja a nő 2. férjének táborába érkeznek. Dúl a katonák és a felkelők között a csatározás. Ebben a brutális világban Ofelia a saját fantázia világába menekül.
Eleve szeretem az oyan filmeket, amik félig a valóságban félig egy fantázia szülte világban játszódik. Ez a film is kicsit olyan, mint például az Alice csodaországban vagy a Híd Terabitia földjére csak éppen míg ezekben a főszereplő(k) a szürke hétköznapok elől menekülnek a fantázia világba, addig a Faun labirintusában Ofelia (Ivana Baquero) a világ és a kegyetlen környezete, de főleg gonosz mostohaapja elől menekül. Szerintem nagyon érdekesek a párhuzamok a valóság és a kislány fantáziája között. Például: a díszvacsora, amiről Ofelia elkésett és ezért az anyja vacsora nélkül küldi az ágyba, és a gyerekevő szörnyeteg barlangja a gyönyörűen megterített asztallal és finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal, amikből a kislánynak nem szabadott ennie. Arról nem is szólva, hogy a szörnyeteg az asztalfőn ült, ugyanúgy, ahogy Ofelia mostohaapja.
Kicsit furcsáltam, hogy a film 16-os korhatárt kapott, hisz mégiscsak egy kislány a főszereplő és róla szól a cselekmény, de így utólag érthető a dolog, hisz a film tele van brutalitással. A brutalitás okozója persze főleg Vidal kapitány (Sergi López) Ofelia mostohapja. És nem csak a tettei gonoszak és kegyetlenek hanem a szavai is. Gondoljunk arra, mikor azt mondja az orvosnak Ofelia füle hallatára, hogy a terhes anyja nyugodtan feláldozható csak a baba maradjon életben. Bevallom annál a résznél mikor a kapitány az egyik lázadót kínozza elkapcsoltam.
Mecedes (Maribel Vardú) karaktere nagyon tetszett. Ő egy szolgálólány a katonák szálláshelyén és a lázadók összekötő embere. Ezzel ne higyétek, hogy lelőttem a poént ugyanis a nő szerepe szerintem az első pillanattól fogva nyílvánvaló. Ő nem az a kis szende lány. Nem, ha kell meg tudja védeni magát (ezt jól mutatja az a jelenet, mikor a kapitány őt akarja kivallatni) és okos is, hisz hónapokig informálta a lázadókat kapitány orra előtt.
Sok elgondolkoztató rész volt a filmben. Nekem már az első 5 percben volt egy magkapó mondat, amit Ofelia anyja mond a kislánynak: Hívd, a kapitányt apának, hisz ez csak egy szó. De tényleg “csak” egy szó? Én biztos vagyok benne, hogy nem. Aztán ott van a doktor és a kapitány párbeszéde, mikor a doktor közli a kapitánnal, hogy ő azt teszi ami helyes, nem pedig az amit mondanak neki. (persze ez ott szeben volt megfogalmazva én csak így leegyszerűsítve írom le nektek). És végül a film vége, mikor a kapitány meghal és halála előtt azt kéri Mercedestől, hogy mondják el a fiának mikor halt meg az apja, erre Mercedes közli vele: Nem, ez a gyerek még a nevedet sem fogja tudni. Aztán látszik a kapitány megtőrt arca hisz minden vágya csak egy fiú volt, aki majd a nevét viszi tovább. Szerintem nagyon szép jelenet volt.
Rég írtam ilyen sokat egy filmhez, de ez tényleg egy olyan mű volt, ami nagyon megmozgatott. Remélem, aki megnézi hasonlóan fog érezni.
Nulladik óra
2013 február 7. | Szerző: teszti
Sokat gondolkoztam hogyan is kezdjem el ezt a bejegyzésemet mivel kénytelen voltam belátni, hogy önmagam csapdájába estem, hisz a Spinédzserek című bejegyzésemben azt írtam az amerikai tinédzserekről szóló filmek nálam már elvesztették a varázsukat. Aztán megnéztem a Nulladik órát. Ezt a filmet azt hiszem teljes mértékben a Spinézserek ellentétjének lehet nevezni. A kritikusok szerint teljes és őszinte képet ad a 80-as évek tinédzsereinek életéről. Én viszont remélem, hogy abban a korban azért éltek boldog tinédzserek is.
A film története egy igen érdekes helyzetet hoz létre. Mi történik ha az iskola élsportolóját, fizika zsenijét, hercegnőjét, különcét és legnagyobb bajkeverőjét összezárjuk egy napra? A válasz: sok szívbemarkoló történet és őszinte kitárulkodás.
Már a film nyitójelenete is igen elgondolkoztató, mikor a szülők kiteszik az iskola előtt a gyerekeiket. Láthatjuk ahogy Alison (Ally Sheedy) anyja köszönés nélkül elhajt, ahogy Andrew (Emilio Estevez) apja egyre csak azt szajkózza, hogy neki a legjobbnak kell lennie vagy ahogy Brian (Michael Hall) anyja azt várja el fiától, hogy még ezt a szombati napot is végigtanulja. Itt már érezhetjük, hogy egyik gyerek élete sem fenékig tejfel. Aztán ahogy múlik az idő és ők egyre jobban megismerik egymást megismerhetjük mi is a problémáikat.
Engem legjobban az a rész kapott meg, mikor Bender (Judd Nelson) kifigurázza Brian szüleit ezután a saját szüleit. Ekkor tudatosodott, hogy ezt a srácot, aki mindig viccelődik és másokat piszkál otthon verik, sőt az apja az ő karján nyomja el a cigarettáját…
A gyerekek mellett van egy másik fontos szereplő is: a tanár. Mr. Vernon (Paul Gleason) nem az a tipikus tanár, akit az ilyen filmekben általában láthatunk. A film elején egy gonosz és gyerek gyűlölő embert ismerhetünk meg de aztán a takarítóval való beszélgetése sotán kiderül, hogy nem mindig volt ilyen. Csak az évek során megkeseredett.
Tehát végignézhetjük, ahogy a gyerekek megismerik egymást és “barátok” lesznek. De egészen a film végéig sőt még azon is túl, fennáll a kérdés: mi lesz hétfőn? Erre sajnos nem kapunk választ. Nem tudhatjuk, hogy Clairenek (Molly Ringwald) lesz-e igaza, aki azt állítja, hogy hétfőtől keresztül fognak egymáson nézni vagy pedig még hétfőn is barátok lesznek-e még, ahogy mi filmnézők reméljük. Én szeretném hinni, hogy igen ez a barátság ki fog tartani. De sajnos sose tudhatjuk bizonyosan.
Farkasokkal táncoló
2013 február 7. | Szerző: teszti
Ez a film bevallom nekem nagyon tetszett. Egyébként is kíváncsi voltam erre a filmre ugyanis nagyon szeretem Kevin Costnert mióta láttam a Robin Hood a tolvajok fejedelmében. Ezt a filmet egyébként számomra teljesen érthetetlen okból sokan, köztük a filmkritikusok is, nem kedvelik. Sőt annyira nem, hogy Kevin Costner Arany Málna díjat kapott érte, mint a legrosszab férfi főszereplő. De most térjünk vissza a Farkasokkla táncolóra. Ez a film, szemben a Robin Hoodal, az egyik legnagyobb sikert hozta a színész pályáján. Nem is csoda. Egy szép és megkapó történetet helyez, egy gyönyörű környezetbe. A látvány világ is remek. Engem legjobban az a rész kapott meg, mikor bölényvadászatra mentek az indiánok.
Azonban aki úgy dönt, hogy megnézi a filmet fel kell készítenem rá, hogy a film nagyon hosszú. Olyan Gyűrűk Ura hosszúságút kell elképzelni. Persze ezalatt a kb. 2 óra alatt egy percig sem unatkozunk, de vannak olyanok, akik nem képesek ilyen hosszú ideig a tévé előtt ülni.
A filmben talán egyetlen dolog nem tetszett, amellett, hogy megölik szegény farkast, ez pedig a főszereplő lány neve. Álló ököl. Hát nem tudom. Persze mikor elmeséli, hogy hogyan kapta ezt az indián nevet az nagyon szép volt, de a névért valahogy mégsem vagyok oda. Lehetett volna valami szebbet kitalálni és nem feltétlen ilyesmire gondolok, hogy Kecses szarvas vagy Bugyogó Forrás. Csak valami nőiesebbet.
Mit is írhatnék még? Volt a filmben néhány momentum, amit nem értettem. Például mikor a film elején az egyik katona, számomra minden ok nélkül, főbe lőtte magát. Csak egy mellékszereplő volt, vagy még az sem mert igazából alig 10 percig szerepelt szóval nem igazán értettem mi miért történik. Meg persze ott voltak a Poni indiánok, akik mindenkit megskalpoltak. Persze az a párhuzam nagyon tetszett, ahogy a film bemutatta a “rossz” skalpolós és a “jó” békében élő indiánokat is. A legtöbb filmben vagy csak az egyikkel vagy csak a másikkal szoktunk találkozni attól függően, hogy az indiánok épp jó vagy rossz szereplők.
A filmnek természetesen rengeteg érzelmi és lelki vonatkozása is van, amiket nem szeretnék bővebben kifejteni, mert szerintem ezt mindenkinek magának kell átélnie és megismerni. Persze csak ha megnézi a filmet.
Becéző szavak
2012 december 19. | Szerző: teszti
A film címéről az a téves gondolat foglamazódott meg bennem, hogy ez a film majd egy szokványos kis szerelmes történet lesz, persze valamilyen kis csavarral. De ezúttal is tévedtem. Szerelmes történet helyett ez a film egy nagyon különös anya-lánya kapcsolatot dolgoz fel.
Azt, hogy Emma (Debra Winger) igyekezett minnél hamarabb elmenekülni otthonról bizonyos szempontból teljesen megértem. Gondoljunk csak a film nyitójelenetére, ahol Auróra (Shirley McLaine) felébreszti az alvó kisbabáját, hogy így ellenőrizze az még lélegzik-e…. hát ha arra gondolok, hogy szegény Emmának ehhez hasonló dolgokat kellett elviselni egész életében teljesen érthető, hogy ki akart szabadulni abból a diliházból. Az élet iróniája, hogy aztán pedig egy másik diliházban találta magát, ami nem volt más, mint a saját otthona.
A szereplőkről még annyit, hogy Jack Nicholson, akár csak az eddigi filmekben most is brillírózott. Egyre jobban kedvelem mint színészt csak az a baj, hogy olyan ellenszenves feje van… nem csoda, hogy főleg negatív karaktereket alakít.
A film legnagyobb fordulata egész biztos az a pillanat, mikor kiderül, hogy Emma rákos. Én legalábbis erre nem számítottam. Igazán megható volt, különösen az a rész rázott meg mikor Emma elbúcsúzott a fiaitól. Itt látszott legjobban mennyire más volt a kapcsolata a két fiával. Annyira vártam, hogy Tomi az idősebbik fia végül kimondja, hogy “szeretlek”, de nem ez történt.
Azt hiszem erről a filmről most elég ennyi. Igazából annyi elgondolkodtató és felkavaró rész van benne, hogy azt látni kell ahhoz hogy valaki megértse. Kicsit szomorú, de mit is várhatnánk mást egy drámától. Szóval ne azon napon nézzétek meg, mikor az jár a fejetekben, hogy “ennél rosszabb már úgy sem lehet.”
Az angol beteg
2012 október 13. | Szerző: teszti
Mikor először hallottam a film címét esküszöm azt hittem, hogy az angol beteg nem a pasi nemzetiségére utal, hanem arra, hogy szegénynek kóros D-vitamin hiánya van. Aztán jutott eszembe, hogy akkor nyílván az lenne a film címe, hogy Az angolkóros…
Viccet félretéve, a film ennél sokkal komolyabb. A második világháborúban játszódik, ez a tény már elég ahhoz, hogy egy igazi drámára készüljünk. A film sok meglepetést tartogatott. Például én meg voltam róla győződve, hogy Almásy (Ralph Fiennes) és Hanah (Juliette bBinoche) az áplónő szerelmesek lesznek egymásba. Szerelmesek is lesznek csak épp nem egymásba. A film közepefelé kicsit már zavart is, hogy ugrálunk a jelen és jövő között. Először azért, mert tudni akartam, hogy alakul Almásy és Katharine (Kistin Scott Thomas) szerelme aztán meg azért, mert azt akartam tudni, hogy mi lesz Hanah és Kip (Naveen Andrews) szerelmével. Szóval az ugrálgatás kicsit zavart.
A másik meglepetés, pedig természetesen az volt, hogy a főszereplő magyar. Arról nem is szólva, hogy a film egy magyar népdallal kezdődik, ami aztán máskor is felhangzik a történet során. A másik meglepetés, amihez ugyan kellett némi kutatómunka, hogy Almásy gróf egy létező személy volt, Afrika kutató. Bár a film elég szabadon dolgozta fel az életét. Igazából csak a nevét és a sivatag világát használták föl.
Nem is tudom, hogy még mit írhatnék. Mindenképp érdemes megnézni mert egy nagyon szép film. Ezt az is bizonyítja, hogy 9 Oscar-díjat nyert. A legtöbbet, amit egy angol film eddig elnyert. A vége persze szomorú, dehát egy drámától mi mást is várhatnánk.
Megbilincseltek
2012 augusztus 4. | Szerző: teszti
Ez egy nagyon szép és elgondolkoztató film. Egy olyan témát dolgoz fel, ami ma már biztos nagy port kavarna, biztos sokan emlegetnék rasszista filmként. De akkoriban az 50-es években, mikor a társadalmom épp csak kezdi elfogadni a feketéket szerintem nagyon is felkavaró film lehetett. Egy fekete és egy fehér rabot összebilincselve szállítanak a börtönbe csahogy a kocsi karambolozik és felborul. Így a két rab megszökik és mivel ugye nem szabadulhatnak egymástól együtt indulnak útnak. Először persze nagy a gyűlölködés, de aztán lassan megismerik egymást és barátok lesznek. Méghozzá annyira, hogy miután sikerül megszabadulniuk a lánctól még utána is együtt maradnak.
A filmben rengeteg szép jelenet van. Például mikor Johnnyt (Tony Curtis) és Noaht (Sidney Poitier) elkapják és meg akarják lincselni őket, de egy Sam (Lon Chaney Jr.) nevű ember megmenti őket sőt aztán még meg is szökteti és kiderül róla, hogy ő is fegyenc volt.
Vagy mikor találkoznak Billyvel és az anyjával (Cara Williems) és a nő elcsábítja Johnnyt, Noaht pedig becsapja és beküldi a mocsárba, hogy meghaljon. Végre megjelenik a szerelmi szál a filmben és a néző már azt hiszi, hogy szegény Johnny végre megtalálja a boldogságot aztán meg kiderül, hogy a szép szőke nő gonoszabb, mint a fegyencek és csak saját magára gondol. Ez aztán szétrombolja az egész szerelmes illúziót. Én már csak azt vártam, hogy kiderüljön, hogy a nő ölte meg a férjét is. De erről szerencsére szó sem volt.
A film vége ugyan nem happy end, de valahogy mégsem éreztem magam szomorúnak. Egy korábbi bejegyzésemben azt írtam nem szeretem, ha nem derül ki mi lesz a főszereplővel, de ebben az esetben azt hiszem jó, hogy nyitott maradt a kérdés. Megelégszem annyival, hogy a film bebizonyította létezik az igazi barátság bőrszíntől függetlenül.
Kramer kontra Kramer
2012 július 31. | Szerző: teszti
És igen, ismét egy Dustin Hoffman film. Néhányan talán már kezditek unni, de nem tehetek róla valahogy mindig az ő filmjei akadnak az utamba. De ezt a filmet semmiképp sem lehet kihagyni. Nem csak azért mert 1980-ban D. Hoffman megkapta érte az Oscar-díjat (amit szerintem 100%-osan meg is érdemelt) hanem azért sem mert egy olyan nagyszerű partnerrel szerepelt együtt, mint Meryl Streep (aki szintén elnyerte azt a bizonyos szobrocskát).
A film alaptörténetét sokan talán lerágott csontnak gondolják. Apa egyedül marad a gyerekkel, kezdetben sok nehézséggel kell szembenéznie, de aztán szépen belerázódik és végül minden rendbe jön. A különbség itt talán az, hogy egyrész az a bizonyos gyerek, itt Billy Kramer (Justin Henry), nem az a megszokott tündéri kisfiú, akiket ezekben a filmekben megszoktunk. Neveletlennek ugyan nem lehet mondani, talán az elkényesztetett a legjobb szó rá. Az elején Tednek (Dustin Hoffman) meg is gyűlik a baja vele, de aztán ahogy lenni szokott szépen összerázódnak és Billynek is jót tesz a kicsit erélyesebb nevelés. A másik fontos momentum a filmben, ami megkülönbözteti a többi hasonló témájú filmtől, maga a tárgyalás. Joanna az anya (Meryl Streep) 18 hónap után egyszer csak újra megjelenik és visszaköveteli a fiát, akit egyetlen szó nélkül hagyott el. Ez nem teszi túl szerethető karakterré. Legalábbis az én szememben.
A bíróság döntése azt hiszem mindenkit meglep, aki valaha megnézte a filmet. Még meglepőbb Ted azon kijelentése, hogy nem akar fellebezni mert akkor a fiát is behívnák tanunak és nem akarja ennek a megpróbáltatásnak kitenni a fiát. Ez igazi, szülőhöz méltó válasz volt. És akkor még nem is szóltam a film befejező jelenetéről, amni igazán szívszorongató és Joanna rögtön ismét belopja magát a szívünkbe.
Bár nagyon jó filmnek tartom mégis meglepett mikor megtudtam, hogy összesen 5 Oscar díjat nyert (köztük a legjobb film díját) és összesen 9 kategóriában jelölték. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy még Justin Henryt is jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában pedig ő még csak 7 éves volt. Ehhez képest elég nagy csalódás, hogy nem futott be valami fényes karriert. Szerencsére Hoffmannal és Streeppel nem ez a helyzet.
Cabiria éjszakái
2012 július 27. | Szerző: teszti
Végre megnéztem egy Fellini filmet! Már nagyon régen készültem erre főleg, hogy mindenhol csak úgy emlegetik “a nagy Fellini”. Kíváncsi voltam, hogy tényleg olyan nagyszerű rendező-e, mint amilyennek állítják és hát… nem csalódtam.
A film nagyon tetszett. Már maga az alaptörténet is érdekesnek tűnt. Egy prostituált, Cabiria rengeteg nehézséget él át, de még így is képes megtartani a hitét és élvezni az Életet. Kíváncsi voltam, hogy Fellini mit hoz ki ebből, különösen, ha arra gondolunk, hogy a filmet 1957-ben készítették és akkoriban (sőt talán még most is) elég rizikós volt prostituáltakról szóló filmet készíteni. De a film hatalmas siker lett, sőt még Oscar díjat is kapott.
Azonban el kell mondanom, hogy a szereplőgárdával kapcsolatban voltak fenntartásaim. Különösen, mikor megtudtam, hogy a főszereplőt Cabiriát Fellini felesége Giulietta Masina játsza. Talán kicsit gonoszul az első gondolatom az volt, hogy a színésznő talán nem is a tehetsége miatt kapta meg a szerepet, hanem a rendezőúrnak kicsit a sajátja felé hajlott a keze. De miután megnéztem a filmet rá kellett jönnöm, hogy erről szó sincs. A színésznő tényleg nagyot alakított, egy rossz szavam se lehet. De ki gondolta volna, hogy egy ilyen pici nőbe ennyi tehetség szorul. Bár az én 157 cm-mel talán csendben kéne maradnom…
A filmnek volt egy érdekes momentuma. Szinkronizálva néztem, de egy jelenetnél a nyelv minden átmenet nélkül olaszba váltott. Később tudtam meg, hogy azt a jelenetet, az irgalmas szamaritánius jelenetét, aki egy zsákkal járja a nyomor negyedet és mindenkinek segít, az egyház nyomására kivágták a filmből. Csak 1990-es években került vissza, bár Fellini nem akarta. Én bevallom nem értem ezt a dolgot.
Egyrészt nem értem miért kellett egyáltalán kivágni. Szerintem nagyon szép jelenet, és a történetet tekintve is fontos, hisz Cabiria ekkor találkozik egy volt, kiöregedett prostituált társával és ekkor látja meg, hogy ő hová juthat. Emiatt kéri meg a Madonnát a zarándoklás alatt, hogy segítsen neki megváltoztatni az életét. Én legalábbis így láttam.
A másik dolog, amit nem értek, és ez szorosan az előzőekhez kapcsolódik, hogy Fellini miért nem akarta visszarakni?
A filmben egyedül az nem tetszett, hogy a végén nem tudjuk meg mi is történik Cabiriával. Hogy alakul a sorsa? Jóra fordulnak a dolgok? Gondolom ez a befejezetlenség is valami művészi dolog, de én, nem tehetek róla, akkor is szeretem tudni, hogy mi lesz a főszereplővel.
A listában még jó sok Fellini film van, aminek miután láttam a Cabiria éjszakáit, nagyon örülök. Már alig várom a többit.
Diploma előtt
2012 július 10. | Szerző: teszti
Mióta elkezdtem a filmnézést és megláttam, hogy milyen sok Dustin Hoffman film szerepel a listán (komolyan, legalább 5-6 db!) egyre inkább az az érzésem, hogy ő az egyik legtehetségesebb színész a jelenkorban. Én azelőtt nem tartottam valami sokra, de mivel már a harmadik filmet nézem meg, amiben ő is szerepel (az Aranyoskám c. bejegyzéssel még tartozom) és mindegyik film nagyon tetszett egyre inkább kedvelem. Erre a filmre különösen kíváncsi voltam, mivel ez volt a legelső filmje és már ezért is Oscar és Golden Globe-ra jelölték! Ami azért nem semmi.
A film szerencsére nem okozott csalódást. Már eleve az alaptörténet is izgalmasnak tűnt. Egy fiatal, frissen végzett fiú haza megy a nyárra, ahol az apja üzlettársának a felesége elcsábítja és viszonyt kezdenek. Aztán hazaérkezik a nyári szünetre a nő lánya és a két fiatal természetesen egymásba szeret.
Őszintén kíváncsi voltam, hogy mi sül ki ebből az egészből. Mi mégis, hogy fogadnánk, ha életünk szerelméről kiderülne, hogy előttünk a saját anyánkat fúrta? Teljesen megértem Elainet (Katharine Ross), aki szószerint elmenekült. És nagyra becsülöm, hogy képes volt megbocsájtani a szerelmének. És már megint lelőttem a lényeget…
Mrs. Robinson (Anne Bancroft) karaktere is érdekes. Én először azt hittem, hogy csak egy unatkozó háziasszony, de aztán kiderül, hogy neki is meg vannak a maga bajai nem puszta szórakozásból tette, amit tett és nem is véletlenül lett alkoholista. Mindent összevetve mégsem egy jó karakter, hisz még arra is képes lett volna, hogy ő maga mondja el az egész viszonyt a lányának, hogy ezzel megtarthassa magának a fiút.
Az egész filmben egyedül a vége nem tetszett. Nem mintha nem lett volna Happy End, de olyan semmilyen volt. Még egy csók sem csattant el. Ráadásul olyan zavaros volt, hogy most Elaine összeházasodott-e azzal a másik pasassal vagy mégsem… az azért biztos, hogy a temoplomból szöktetős jelentek sosem mennek ki a divatból.
Veszedelmes viszonyok
2012 július 2. | Szerző: teszti
Na, ez az a film, aminek a megnézése után azt mondom: “Üljünk le, vegyünk egy mély levegőt és gondoljuk szépen át amit láttunk.” Sose gondoltam volna, hogy ennyi intrika és cselszövés elfér egyetlen egy filmben. Már pedig lehetséges, hisz ez a film jóformán semmi másból nem áll. A megnézéséhez annyi tanácsom lenne, hogy ez bizony sajnos egy olyan film, ami a néző teljes figyelmére igényt tart. Nekem kétszer kellett nekiveselkednem és nem azért mert rossz lenne, hanem mert először tanulás közben próbálkoztam meg vele. Már félórája ment a film, mikor rájöttem, hogy bizony egy mukkot sem értek belőle. Most tehát túl a vizsgákon, leszögeztem magam a fotelba és a teljes figyelmemet és két órámat rászántam. És hát nem bántam meg.
Ha valakinek a sok cselszövés és titkos kis viszony nem is lenne elég, a film látványvilága biztos magával ragadja. A XVI. Lajos korabeli ruhák, kastélyok, bálok igazán hitelesen vannak ábrázolva a filmben. A gyönyörű helyszínekről már nem is beszélve. Bár az azért elég kellemetlen lehetett, hogy csak egy tucat szobalány segítségével tudtál akkoriban tisztességesen felöltözni.
A film szereplőgárdájáról is csak jót mondhatok. Glenn Closet én eddig nem tartottam sokra. Igaz, hogy még csak a 101 kiskutyában és a Stepfordi feleségekben láttam, amik jó filmek, de azért nem követelnek túl nagy színészi erőfeszítést. Ebben a filmben azonban G. Close megmutatta mire képes. Nagyon jól hozta a gonosz márkinő figuráját. Aztán ott van még John Malkovich és Michelle Pfeiffer. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy alig ismertem fel Uma Thurmant és Keanu Reevest. Teljesen ledöbbentem Uma Thurman milyen helyes volt fiatalon. Ma már inkább karizmatikus mint helyes. A férfiakról nem sokat mondhatok. Nekem ezek a XVIII. századi franciák túl piperkőcök.
A történet leírásával nem akarok bajlódni, mert a sztori eléggé összetett. Legyen elég annyi, hogy az egész történet középpontjában egy mocskos fogadás áll, amit a Márkinő (Glenn Close) és Valmont vikont (John Malkovich) kötnek. Két ember, akik megfogadták, hogy soha életükben nem lesznek szerelmesek, és erre mégis beleszeretnek egymásba. Bár, hogy a Vikont kibe is szerelmes, abban nem vagyok száz százalékig biztos. Meg kell nézni és döntse el mindenki maga. Én azt mondom, hogy a Márkinőbe. Ő volt élete szerelme. Csak jól elbaltázta a dolgokat.
A nagy szökés
2012 április 22. | Szerző: teszti
És elérkeztünk az első ismétléshez. Persze nem egy már megnézett filmet néztem meg újból. De ez az első olyan film, amiben szerepel egy olyan színész, akitől már néztem filmet. Igen, kedves olvasók Steve McQeen újabb háborús filmje következik.
Nagyon szeretem ezt a filmet. A legjobb háborús film, amit valaha láttam (nem mintha olyan sokat láttam volna, de akkor is). A film igaz történeten alapul. Egyszer azt hiszem még egy dokumentum filmet is láttam róla, amiben azok a katonák is szerepeltek és mesélték el élményeiket, akik valóban részt vettek a nagy szökésben. A történet egyébként szerintem elég hihetetlen. Abszurdumnak tűnik 250 ember kiszöktetése egyetlen fogolytáborból egy éjszaka alatt. Mégis volt, aki megpróbálta.
Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a film megértéséhez némi történelmi ismeret nagyonis szükséges. Emlékszem, mikor először láttam nem értettem mégis mi különbség van a Luftwaffe, az SS és a Gestapo között. Hisz mindegyik német szervezet, és mindegyik a katonasághoz tartozik. Aztán később fel lettem világosítva, hogy bizony nagy-nagy különbségek voltak közöttük. Bár ez azért már a filmből is érezhető.
És Steve McQeen ismét csak egy rabot alakít. Egy rabot, aki folyton meg akar szökni és, aki folyton magánzárkába kerül. Nem ismerős? Úgy tűnik nagyon fekszik neki ez a szerep, hisz ha valaki emlékszik a Pillangó című filmben is hasonló szereplőt alakított. De S. MacQeen melett más nagyszerű színészek is láthatók a filmben. Richard Attenboroughról már szintén írtam a Gandhi film kapcsán, csakhogy amíg ott a rendezői tehetségét csillogtatta meg, itt mint színész nyújt lenyűgöző alakítást. Még így is, hogy az általa alakított Bartlet szerintem az egyik legunszimpatikusabb szereplő az egész filmben. Aztán ott van Charles Bronson… A nagy világítóan kék szemeivel és hatalmas muszklijával… ráadásul szerintem ő játsza az egyik legcsodálnivalóbb karaktert, Dannyt, aki bár klausztrofóbiás mégis kiásott 17 alagútat, hogy haza juthasson. A csodás szereposztás mellett a film érdekessége, hogy a szereplők között egyetlen nő sincs. Ez nekünk lányoknak csak jó, így nyugodtan legeltethetjük a szemünket a jóképű pasik sokaságán…
A film egyébként nagyon megindító. Majd összeszorult a szívem, mikor az a sok katona egymás után halt meg. Szerencsére a kedvenc szereplőim mind életben maradtak, kivéve szegény Blythe-ot, aki nem elég, hogy megvakul a film közepén, de a végén még meg is hal. Ráadásul mindez egy lépésre a svájci határtól… Vagy mikor Ashley Pit csak azért hal meg, hogy a társai ne bukjanak le… olyan szomorú.
Mindet összevetve tényleg nagyon jó film, tele nagyszerű jelenetekkel és szereplőkkel. Még az is nyugodtan nézze meg, aki egyébként nem szereti a háborús filmeket, mert hogy tele vannak vérfürdővel és brutalitással. Itt ezek az elemek csak nagyon finoman, mondhatni rejtve vannak jelen, és amit én nagyon szeretek egy filmben, hogy igazán elgondolkodtató. Egy estét mindenki szánjon rá.
Bilincs és mosoly
2012 április 18. | Szerző: teszti
Ez a film egy kicsit a Stanley, a szerencse fia című könyvre emlékeztetett. Kivéve persze, hogy az ifjúsági ez meg felnőtt téma és ebben azért több a durvaság. De ami közös bennük, hogy mindkettő egy munkatáborra emlékeztető fogolytáborban játszódik, a rabok beceneveket adnak egymásnak és a tűző napon dolgoztatják őket. És hogy el ne felejtsem, mindkettőben megszökik a főhős. Amúgy jó könyv, érdemes elolvasni.
Még egy filmet sem láttam, amiben Paul Newman játszott. De az már bizros, hogy nagyon sármos pasi. Pedig nem is szeretem a szőke, kék szemű színészeket. De a mosolya, az szívdöglesztő. Biztos ezért is választották őt a főszerepre.
Először nagyon nem értettem a címet (mármint a magyart). A bilincs még érthető, hisz a történet rabokról szól, de hogy jön a rabok fájdalmakkal és kegyetlenségekkel teli életébe a mosoly? Aztán megértettem. Szerintem Luke (Paul Newman) azért csinálta azt a sok örültséget pl. hogy megeszik 50 tojást 1 óra alatt, hogy örömet csempésszen társai életébe és persze, hogy borsot tőrjön az őrök orra alá. És ha így ebből a szemszögből nézzük máris érthető lesz a cím.
Azért a nevetés mellett sok elgondolkodtató rész is volt a filmben. Számomra az volt a legmeghökkentőbb, mikor Luke mamája meghal és erre az őrök egy heti magánzárkába csukják, hogy el ne szökjön a temetésére. Persze rosszul tették, mert Luke egészen addig nem is akart megszökni… Utána meg egyre-másra jöttek a szökési kísérletek, míg végül sikerült neki. Mondjuk…
Volt egy jelenet, amit nem igazán tudtam hova tenni. Az a rész, mikor az a szőke lány mossa a kocsit a rabok szeme láttára. Aki már látott miniruhában kocsit mosó fiatal lányt, el tudja képzelni miről beszélek. Az nyílvánvaló volt, hogy a lány direkt csinálja. De miért? Hogy direkt bosszantsa a rabokat, akik ki tudja mikor voltak utoljára nővel? Ha ezért akkor ez elég kegyetlen dolog volt tőle. Mindenesetre a sztorihoz nem igazán értettem, hogy kapcsolódik.
Ugyan ez már a sokadik rabos, durvaságokkal teli filmem, mégis nagyon tetszett. Nem volt olyan kegyetlen mint mondjuk a Pillangó, egy kicsit talán lazább, nevetősebb. Abszolút tudom ajánlani.
Gandhi
2012 március 21. | Szerző: teszti
Ez a film nagyon-nagyon-nagyon és még egyszer, nagyon tetszett. Most először jutott eszembe, ha nem kezdtem volna bele ebbe a “Lehetetlen küldetésbe” milyen szép filmek maradtak volna ki az életemből. Mert ezt a filmet, szégyen, nem szégyen magamtól sose néztem volna meg. Hogy miért azt igazából nem tudom, talán mert eddig nem szenteltem túl nagy figyelmet annak a csatornának, ahol az eddigi filmek közül a legtöbbet láttam. Most már megtanultam, hogy ez öreg hiba volt. De most már beszéljünk a filmről.
Ahogy szerintem a címből is kiderül a film Mahatma Gandhi életéről szól. Én nagyon szeretem az életrajzi történeteket. És nem csak a filmeket a könyveket is. Gandhiról egészen idáig csak annyit tudtam, hogy India szabadságáért harcolt, éhségsztrájkolt és Angliában szerzett ügyvédi diplomát. Mindez a gimiből ragadt rám, néhány olyan információ amiről azt gondoltam, hogy a jövőben sosem veszem majd hasznát. És lám, megint tévedtem. Az például teljesen újdonság volt számomra, hogy Gandhi Dél-Afrikában kezdett dolgozni, mint fiatal ügyvéd és ott kezdte szervezni az első tüntetéseit. Idiába már úgyment haza, hogy mindenki ismerte.
A másik dolog amiért nagyon tetszett a film, a gyönyörű tájak voltak, amiket bemutatott. India csodálatos ország lehet. Még sose jártam ott, de jó lenne egyszer elmenni. Csak a csapvízből nem szabad inni, mert hasmenésed lesz, legalábbis ezt hallottam.
Két jelenet volt, ami nagyon megfogott. Az egyik még az elején, mikor Dél-Afrikában Gadhiék a börtön elé mennek tüntetni és ott a lovasrendőrség nekik ront. Ekkor Gandhi egyik barátja szól,hogy feküdjenek le a földre, így is tettek, mire a vágtázó lovak megálltak. Mivel a katonai lovakat úgy tanították be, hogy nem taposhatnak emberre. A katonák persze nem tudtak mit csinálni, így visszavonultak. Nagyon szép jelenet volt, nagyon tetszett.
A másik jelenet, mikor Gandhi azért böjtől, hogy Indiában a hinduk és a muzulmánok béküljenek ki és éljenek békésen együtt. Gandhi elé járult egy férfi és azt mondja a pokolra fog jutni, mert megölt egy muzulmán kisgyereket. Gandhi megkérdezte miért tett ilyet, mire a férfi azt felelte azért mert az ő gyerekét is megölték és végül megkérdezte Gandhitól, hogy hogyan vezekelhetne. Erre Gandhi ezt felelte: Ahhoz hogy elkerüld a poklot csak egy dolgot kell tenned: vegyél magadhoz egy kisfiút és neveld fel úgy mint a sajátodat. De nagyon vigyázz, hogy az a fiú muzulmán legyen és muzulmánként neveld is fel. Szerintem ez volt a film legmegindítóbb jelenete.
Szeretnék néhány sort írni a film hátteréről. A film összesen 8 Oscar-díjat kapott. Köztük a legjobb rendezőnek járó elismerést, aki nem volt más mint Richard Attenborough. Ha valaki (mint én is) jobban felismeri így, ő volt az az öreg hapsi, aki a Jurassic park című filmben az öreg milliárdost alakította, aki felépítette a parkot. Én például nem is tudtam, hogy ő rendező is, nem csak színész. Egyébként az ő testvére David Attenborough, aki azokat a nagyszerű természetfilmeket készítette. Előbbi testvér ma már Lord, utóbbi pedig Sir, ami azért az angolok körében nagy szó.
A filmről még annyit szeretnék mondani, hogy a hossza kemény 3 óra így aki nem nagyon szeret hosszú ideig üldögélni, ne akarja egyhuzamban végignézni. Azt nem mondom, hogy ne is nézze meg, mert az nagy hiba lenne. Mert őszintén mondom, hogy ez a film méltán kapott helyett az 1001 filmben.
Ollókezű Edward
2012 március 18. | Szerző: teszti
Létszi ne nevessetek ki és ne is gondoljátok, hogy egy kis nyápic vagyok, de ez a film volt az első az eddigiekből, amin elsírtam magam. És nem, nem kínomban. Még most is törölgetem a szemem ugyanis épp most kapcsoltam ki a tévét a film után. Ezzel együtt úgy kb. 8-ra emelkedett azoknak a filmeknek a száma amiknek a végén a könnyeimet törölgettem és igyekeztem elérni, hogy más ne lássa meg. Persze mindig eredménytelenül.
Pedig nem vártam sokat a filmtől. Amikor először hallottam róla, úgy látatlanban azt gondoltam, hogy ez valami sorozatgyilkos története lehet, aki halomra gyilkolja maga körül az embereket. De barátnőim gyorsan felvilágosítottak, hogy erről szó sincs. Hogy végülis miről szól azt ugyan nem részletezték, csak annyit mondtak, hogy uncsi és morbid.
Morbidnak, tényleg elég morbid. Mikor először megláttam Edwardot majdnem elkapcsoltam olyan szörnyen nézett ki. Az első gondolatom az volt, hogy szegény Johnny Deep. Olyan helyes pasi és így elcsúfították szegényt. Úgy tűnik ő, mint színész valamiért vonzódik a morbid főhősökhöz, hisz például mint Willy Wonka is elég morbidul festett. Dehát ezért szeretjük. Mert olyan különc. Csak tudnám miért nem kapott még Oscart?
A film története, egyébként szerintem elég Frankeistein-szerű. Torzszülött fiú megpróbál beilleszkedni a normál társadalomban, de persze nem sül el jól a dolog. És természetesen, ahogy már lenni szokott szerelemre is talál. Annyira drukkoltam, hogy a szerelmesek valahogy együtt maradhassanak… de persze megint hiába reménykedtem. Most már igazán rám férne egy olyan film, aminek legalább egy kicsit jó a vége. Kezdek lassan depresszióba esni.
Amire még kíváncsi lennék, hogy a helyszínt, ahol a film játszódott egy tipikus kis kertváros, az vajon egy létező város volt vagy pedig megépítették? Mert azok az egyforma dobozsszerű házak nem tűntek valódinak. De díszletnek meg túl nagynak látszottak. Ha valaki tud erről infót létszi ossza meg velem, mert tényleg érdekelne.
Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy a sztori úgy volt, megcsinálva, hogy a történetet egy nagymama meséli az unokájának esti mese gyanánt. Hát elég érdekekes esti mese téma… csoda, hogy szegény kislány nem bújt sírva a paplan alá. És persze ki más lehetett volna a nagymama mint a hajdani fiatal lány, akibe Edward beleszeretett…
Mindent összevetve és a sírást és a morbid külsőt leszámítva a film nagyon tetszett úgyhogy bátran tudom ajánlani mindenkinek. Johnny Deep rajongóknak és nem annyira rajongóknak egyaránt.
Száll a kakukk fészkére
2013 szeptember 29. | Szerző: teszti
Jack Nicholson egy kicsit mindigis egy őrült benyomását keltette bennem, de azt hiszem ebben a filmben végleg bebizonyította, hogy lehetséges, hogy őrült de emellett egy zseniális színész is.
Nem tudom miért, de valahogy mindig is azt hittem ez a film egy háborús film. Talán azért mert mindig apa mondogatta nekem milyen jó film és ugye mivel férfiból van ezért főleg a háborús és történelmi filmeket kedveli. Pedig nem. A fil egy elmegyógyintézetben játszódik, ahova a főszereplő McMurphy (Jack Nicholson) azért kerül be, mert azt hiszi így megúszhatja a börtönt. Ám végül csapdába esik. Kiderül, hogy az elmegyógyintézet rosszabb, mint a börtön. És a végén persze tragikus vége lesz.
A film úgymond “gonosza” az osztály főnővére Ratched nővér, aki Louise Fletcher alakít. A szerepet több híres színésznőnek is felajánlották, pl. Jane Fondának, ám ők mind visszautasították. Fletcher azonban jól tette, hogy elvállalta a szerepet ezzel ugyanis nem csak minket ajándékozott meg egy nagyszerű alakítással (a rémísztő tekintetétől még mindig kiráz a hideg), de a színésznőnek is meghozta a sikert, szerepéért ugynais elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscart (a film összesen 5 Oscart nyert).
A filmet nem mondanám konkrétan burtálisnak. Vagyis inkább nem nyíltan az. Árnyaltan ugyan de bemutatja az akkori kórházi viszonyokat. Az áplók lenézését és brutalitását a betegekkel szemben. A sokk terápiát, aztán végül a főszereplőn elvégzett agyműtétet… láthatjuk akkoriban mennyire másként álltak hozzá a betegekhez.
Nekem legjobban a Főnök karaktere tetszett. Ő egy indián beteg, aki süket-néma, de végül kiderül, hogy csak tetteti. Jóbarátságba kerül MCMurphyvel és elhatározzák, hogy a végén együtt megszöknek. A film zárójelenete szerintem különösen jól sikerült. A Főnök gyilkos lesz, de ezt mégsem érezzük igazi bűnnek, vagy kegyetlenségnek.
Mindent összevetve nálam 5/5 pontot kap a film. mindenkinek ajánlhatom.
Oldal ajánlása emailben
X