A faun labirintusa

2013 augusztus 7. | Szerző: teszti |

Ez egy nagyon szép, de nagyon szomorú film. Régóta először ez volt az a film, ami teljesen lekötött. Úgy képzeljétek el, hogy tegnap éjjel alváshoz készülődtem, de gondoltam legyen, egy picit belekukkantok. A vége az lett, hogy úgy néztem végig a filmet, hogy eszembe sem jutott az alvás, vagy a fáradtság egészen addig, míg meg nem jelent a “vége” felirat.

A történet röviden: a film Spanyolországban játszódik, Ofelia és a terhes anyja a nő 2. férjének táborába érkeznek. Dúl a katonák és a felkelők között a csatározás. Ebben a brutális világban Ofelia a saját fantázia világába menekül.

Eleve szeretem az oyan filmeket, amik félig a valóságban félig egy fantázia szülte világban játszódik. Ez a film is kicsit olyan, mint például az Alice csodaországban vagy a Híd Terabitia földjére csak éppen míg ezekben a főszereplő(k) a szürke hétköznapok elől menekülnek a fantázia világba, addig a Faun labirintusában Ofelia (Ivana Baquero) a világ és a kegyetlen környezete, de főleg gonosz mostohaapja elől menekül. Szerintem nagyon érdekesek a párhuzamok a valóság és a kislány fantáziája között. Például: a díszvacsora, amiről Ofelia elkésett és ezért az anyja vacsora nélkül küldi az ágyba, és a gyerekevő szörnyeteg barlangja a gyönyörűen megterített asztallal és finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal, amikből a kislánynak nem szabadott ennie. Arról nem is szólva, hogy a szörnyeteg az asztalfőn ült, ugyanúgy, ahogy Ofelia mostohaapja.

Kicsit furcsáltam, hogy a film 16-os korhatárt kapott, hisz mégiscsak egy kislány a főszereplő és róla szól a cselekmény, de így utólag érthető a dolog, hisz a film tele van brutalitással. A brutalitás okozója persze főleg Vidal kapitány (Sergi López) Ofelia mostohapja. És nem csak a tettei gonoszak és kegyetlenek hanem a szavai is. Gondoljunk arra, mikor azt mondja az orvosnak Ofelia füle hallatára, hogy a terhes anyja nyugodtan feláldozható csak a baba maradjon életben. Bevallom annál a résznél mikor a kapitány az egyik lázadót kínozza elkapcsoltam.

Mecedes (Maribel Vardú) karaktere nagyon tetszett. Ő egy szolgálólány a katonák szálláshelyén és a lázadók összekötő embere. Ezzel ne higyétek, hogy lelőttem a poént ugyanis a nő szerepe szerintem az első pillanattól fogva nyílvánvaló. Ő nem az a kis szende lány. Nem, ha kell meg tudja védeni magát (ezt jól mutatja az a jelenet, mikor a kapitány őt akarja kivallatni) és okos is, hisz hónapokig informálta a lázadókat  kapitány orra előtt.

Sok elgondolkoztató rész volt a filmben. Nekem már az első 5 percben volt egy magkapó mondat, amit Ofelia anyja mond a kislánynak: Hívd, a kapitányt apának, hisz ez csak egy szó. De tényleg “csak” egy szó? Én biztos vagyok benne, hogy nem. Aztán ott van a doktor és a kapitány párbeszéde, mikor a doktor közli a kapitánnal, hogy ő azt teszi ami helyes, nem pedig az amit mondanak neki. (persze ez ott szeben volt megfogalmazva én csak így leegyszerűsítve írom le nektek). És végül a film vége, mikor a kapitány meghal és halála előtt azt kéri Mercedestől, hogy mondják el a fiának mikor halt meg az apja, erre Mercedes közli vele: Nem, ez a gyerek még a nevedet sem fogja tudni. Aztán látszik a kapitány megtőrt arca hisz minden vágya csak egy fiú volt, aki majd a nevét viszi tovább. Szerintem nagyon szép jelenet volt.

Rég írtam ilyen sokat egy filmhez, de ez tényleg egy olyan mű volt, ami nagyon megmozgatott. Remélem, aki megnézi hasonlóan fog érezni.