Ez egy jó kis film volt. Nem mondom, hogy életem legjobb vígjátéka, de kellemesen el lehetett tölteni azt a kb. 111 percet.
Maga a történet is már sok izgalommal kecsegetett. Marty (Michael J. Fox) egy 17 éves tipikus kamasz 1985-ben, aki egy lökött tudósnak (Christopher Lloyd) segít az időgépe letesztelésében. Egy kis malőr miatt azonban a fiú visszakerül 1955-be, abba az időbe mikor a szülei megismerkednek és járni kezdenek. Marty felkeresi a 30 évvel fiatalabb tudóst, aki mindent megtesz, hogy visszajuttassa a fiút a jövőbe. Marty közben segít tinédzser apjának elcsábítani szintén tinédzser anyját, aki viszont a saját fiába szeret bele… Izgi, mi?
Mondom nem kell semmi eget rengetőt várni a filmtől. Izgalmas és vicces. Kb. ennyi. Egy rész volt, amit nem értettem meg elsőre. Mikor a film végén a gimis bálon Marty beáll gitározni és elkezd mindenféle örőltségeket művelni. A földön fetreng, meg ilyenek. Közben a háttérben egy fekete srác telefonál és azt mondja: Marvin Barry vagyok az unokatestvéred, ezt a zenét hallanod kell! Vagy valami ilyesmit. Még jó, hogy itt volt anyukám is, így ő elmagyarázta (értetlen tekintetemet látva), hogy az a bizonyos Marvin Barry unokatestvére Chuck Barry a rock and roll feltalálója. Tehát ha hihetünk a filmnek a rock and rollt egy időutazásnak köszönhetjük. Bár számomra elég fura volt, hogy az 50-es évek tinédzerei milyen gyorsan elkezdtek rockizni ott a táncparketten… pedig állítólag egészen addig még csak nem is hallottak hasonló zenét…
A filmnek a maga idejében hatalmas sikere volt. Két folytatás is készült belőle. Jövőhéten adják le a második részt, lehet meg nézem azt is. Kíváncsi vagyok mit tudnak még kitalálni.