Megbilincseltek

2012 augusztus 4. | Szerző: teszti |

Ez egy nagyon szép és elgondolkoztató film. Egy olyan témát dolgoz fel, ami ma már biztos nagy port kavarna, biztos sokan emlegetnék rasszista filmként. De akkoriban az 50-es években, mikor a társadalmom épp csak kezdi elfogadni a feketéket szerintem nagyon is felkavaró film lehetett. Egy fekete és egy fehér rabot összebilincselve szállítanak a börtönbe csahogy a kocsi karambolozik és felborul. Így a két rab megszökik és mivel ugye nem szabadulhatnak egymástól együtt indulnak útnak. Először persze nagy a gyűlölködés, de aztán lassan megismerik egymást és barátok lesznek. Méghozzá annyira, hogy miután sikerül megszabadulniuk a lánctól még utána is együtt maradnak.

A filmben rengeteg szép jelenet van. Például mikor Johnnyt (Tony Curtis) és Noaht (Sidney Poitier) elkapják és meg akarják lincselni őket, de egy Sam (Lon Chaney Jr.) nevű ember megmenti őket sőt aztán még meg is szökteti és kiderül róla, hogy ő is fegyenc volt.
Vagy mikor találkoznak Billyvel és az anyjával (Cara Williems) és a nő elcsábítja Johnnyt, Noaht pedig becsapja és beküldi a mocsárba, hogy meghaljon. Végre megjelenik a szerelmi szál a filmben és a néző már azt hiszi, hogy szegény Johnny végre megtalálja a boldogságot aztán meg kiderül, hogy a szép szőke nő gonoszabb, mint a fegyencek és csak saját magára gondol. Ez aztán szétrombolja az egész szerelmes illúziót. Én már csak azt vártam, hogy kiderüljön, hogy a nő ölte meg a férjét is. De erről szerencsére szó sem volt.

A film vége ugyan nem happy end, de valahogy mégsem éreztem magam szomorúnak. Egy korábbi bejegyzésemben azt írtam nem szeretem, ha nem derül ki mi lesz a főszereplővel, de ebben az esetben azt hiszem jó, hogy nyitott maradt a kérdés. Megelégszem annyival, hogy a film bebizonyította létezik az igazi barátság bőrszíntől függetlenül.