Ollókezű Edward

2012 március 18. | Szerző: |

Létszi ne nevessetek ki és ne is gondoljátok, hogy egy kis nyápic vagyok, de ez a film volt az első az eddigiekből, amin elsírtam magam. És nem, nem kínomban. Még most is törölgetem a szemem ugyanis épp most kapcsoltam ki a tévét a film után. Ezzel együtt úgy kb. 8-ra emelkedett azoknak a filmeknek a száma amiknek a végén a könnyeimet törölgettem és igyekeztem elérni, hogy más ne lássa meg. Persze mindig eredménytelenül.

Pedig nem vártam sokat a filmtől. Amikor először hallottam róla, úgy látatlanban azt gondoltam, hogy ez valami sorozatgyilkos története lehet, aki halomra gyilkolja maga körül az embereket. De barátnőim gyorsan felvilágosítottak, hogy erről szó sincs. Hogy végülis miről szól azt ugyan nem részletezték, csak annyit mondtak, hogy uncsi és morbid.

Morbidnak, tényleg elég morbid. Mikor először megláttam Edwardot majdnem elkapcsoltam olyan szörnyen nézett ki. Az első gondolatom az volt, hogy szegény Johnny Deep. Olyan helyes pasi és így elcsúfították szegényt. Úgy tűnik ő, mint színész valamiért vonzódik a morbid főhősökhöz, hisz például mint Willy Wonka is elég morbidul festett. Dehát ezért szeretjük. Mert olyan különc. Csak tudnám miért nem kapott még Oscart?

A film története, egyébként szerintem elég Frankeistein-szerű. Torzszülött fiú megpróbál beilleszkedni a normál társadalomban, de persze nem sül el jól a dolog. És természetesen, ahogy már lenni szokott szerelemre is talál. Annyira drukkoltam, hogy a szerelmesek valahogy együtt maradhassanak… de persze megint hiába reménykedtem. Most már igazán rám férne egy olyan film, aminek legalább egy kicsit jó a vége. Kezdek lassan depresszióba esni.

Amire még kíváncsi lennék, hogy a helyszínt, ahol a film játszódott egy tipikus kis kertváros, az vajon egy létező város volt vagy pedig megépítették? Mert azok az egyforma dobozsszerű házak nem tűntek valódinak. De díszletnek meg túl nagynak látszottak. Ha valaki tud erről infót létszi ossza meg velem, mert tényleg érdekelne.

Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, hogy a sztori úgy volt, megcsinálva, hogy a történetet egy nagymama meséli az unokájának esti mese gyanánt. Hát elég érdekekes esti mese téma… csoda, hogy szegény kislány nem bújt sírva a paplan alá. És persze ki más lehetett volna a nagymama mint a hajdani fiatal lány, akibe Edward beleszeretett…

Mindent összevetve és a sírást és a morbid külsőt leszámítva a film nagyon tetszett úgyhogy bátran tudom ajánlani mindenkinek. Johnny Deep rajongóknak és nem annyira rajongóknak egyaránt.

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Xuja says:

    Tim Burton + Johnny Depp azért garancia a minőségre. Nem csoda hogy elsírtad magad, iszonyú hatásos film. 🙂

  2. MEE says:

    Az a film, amelyben benne van Tim Burton keze, általában nem szokott csalódást okozni. 🙂 Kifejezetten bírom a sötét, morbid fantáziavilágát. Edward kastélyát szívesen elfogadnám… meg milyen szép szobrokat alkotott az ollóival.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Nézettség

  • Blog nézettsége: 26226

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!