Casablanca

2012 február 29. | Szerző: teszti |

Bevallom nem túl jó hangulatban ültem le tegnap a tévé elé és kezdtem neki a filmnek. Egyik ismerősöm lelkileg felkészített, hogy ez a film bár egy klasszikus a mai világban már egy kicsit elavult és nem olyan pörgős vagy izgalmas, amilyenhez hozzá vagyunk szokva. Ehhez képest kellemesen csalódtam. A film nagyon érdekes volt és főleg a végén még izgalmas is.

Már sokat hallottam Humphrey Bogartról és Ingrid Bergmanról, de még egy filmjüket sem láttam. Tudtam, hogy Bogart volt az akkori nők Brad Pittje vagy George Clooneyja úgyhogy nagyon kíváncsi voltam vajon megüti-e a mércémet. Hát… nem mondom, hogy én oda lennék érte, de azért nem rossz. Bár kíváncsi lennék egy olyan filmjére is amiben kicsit fiatalabb. Ingrid Bergmanban főleg a hangja tetszett. Szép, búgó hangja van, ami annyira nem megszokott a mai női szereplőknél. Meg is lepődtem mikor megláttam, hogy Váradi Hédi szinkronizálta (róla már tettem említést a Hófehérkés bejegyzésemben).

A filmben a legjobban a végére voltam kíváncsi. Bár nem ismertem a történetet azt tudtam, hogy az utolsó jelenet egy repülőtéren, selytelmes ködben játszódik és ott hangzik el a híres mondat: “Nekünk mindig ott lesz Párizs”. Hát a jelenet nem okozott csalódást nagyon tetszett. Állítólag I. Bergman egész a forgatás napjáig nem tudta, hogy Ilsa elrepül-e a férjével vagy sem.

A filmben legjobban a magyar vonatkozások leptek meg. Már az is megdöbbentő volt, hogy a filmet Kertész Mihály rendezte, de az, hogy Ilsa férjét Viktor Lászlónak (Paul Henreid) hívják… bár ő a film szerint cseh volt, de azért így is közel van hozzánk.

A film egyébként 8 Oscar jelőlést kapott és ebből 3-at el is nyert, köztük a legjobb film díját.

Mindent összevetve aki nem ódzkodik a régi fekete-fehét filmektől és szereti a romantikát és az izgalmat mindenképp nézze meg. Már csak azért is mert egy kis közünk nekünk is volt hozzá.